Új korszak, új hősök, új szerző: interjú Dwayne Hudsonnal

Hamarosan megjelenik, és már elő is rendelhető Dwayne Hudson, alias Valyon Tamás első Mysterious Universe regénye, A Júdás császár hagyatéka. Ebből az alkalomból Dave Howard megintejúvolta a szerzőt a facebook oldalán, mi pedig átvettük az interjút közlésre:

A mű címe: A Júdás császár hagyatéka. Mikor játszódik? Mit lehet tudni a korszakról?

Hudson: A Júdás a Mysterious Universe egy viszonylag elhanyagolt, éppen ezért még rengeteg titkot és felfedeznivalót rejtő korszakában, a Kolóniaháborúk korában játszódik. A korszak 2799-ben veszi kezdetét, és szerintem sokat elmondok azzal, ha elárulom, hogy a regény cselekménye pont ebben az évben zajlik.

Kinek a közreműködésével, kinek a szárnyi alatt készült a regény?

Hudson: Anthony Sheenard, azaz Szélesi Sándor volt az, akivel ebben a témában úgy-ahogy együttműködtem. Értsd ez alatt, hogy felvázoltam az elképzeléseimet, ő meg megmondta, mit felejtsek el. Igazából szoros együttműködésre nem volt szükség. Az MU-t elég jól ismerem, így tudtam, mi az, amit már használhatok, és mi az, amit még nem vagy már nem. Emellett a Júdás elég messze van a két legmeghatározóbb, leggazdagabb korszaktól, a Dominátustól és az Ezredvégtől, így azokba nem nagyon ütközök bele. A von Anstettenek már történelem, York Ketchikan meg még meg sem született. Az is nagy előny, hogy se a Felfedezések korában, se a gilleth-mutáns háborúk idején nincs még meghatározó mű, így nincs olyan regény, amihez közvetlen igazodnom kell. És magában a Kolóniháborúkban sincs még ilyen könyv, szóval egy igazán jó játszóteret találtam magamnak. Mondhatni, én találhatom ki, mi határozza meg ezt a korszakot.

Gondolom, akkor ez sok fejtörést okozott!? Merthogy a Kolóniaháborúk kezdetére már jócskán szétrajzott az emberiség a Galaxisban, és számtalan furcsábbnál-furcsább teremtménnyel, világgal találkozott, akik meghatározhatnak egyes szektorokat.

Hudson: Fejtörést inkább a technikai dolgok okoztak, mint a harcászati rendszerek és a fegyverek. Ott van ugye a híres-hírhedt Herden család. Brett Shaw idején még a Herden 70-es széria futott (73-tól 78-ig, ha jól emlékszem), York idejében a 90-es az elterjedt, sőt már létezik egy darab 101-es. A Herden meghatározó fegyver az MU-ban, nagyjából olyan, mint a fézer a Star Trekben, szóval mindenképpen szerepeltetni akartam egyet – meg azért is, mert imádom azt a fegyvert. Ezután kellett elgondolkodnom azon, hogy milyen számsort kapjon a régi/új Herden 100 évvel a 78-as után, és 150 évvel a 90-es széria előtt, és az mit tudhat.
Fajok tekintetében ebben a könyvben nem voltam gondban, mert a történet egy társadalmilag eléggé zárkózott naprendszerben, a Byzantium-rendszerben játszódik, ahol még polgárháború is dúl, így nem éppen egy turistaparadicsom. De azért itt is előfordul néhány ismert idegen lény, illetve él ott egy őshonos faj is. Ez a canis, ami beleillik a furcsábbnál-furcsább teremtmények sorába.

Hudson & Howard

Mi volt a legnehezebb a regény írása közben?

Hudson: Hogy 1 millió leütés alá vigyem a regény hosszát. És ez nem vicc, tényleg nem volt egyszerű mutatvány, hat évembe és tizenkét változatba került. Emellett sok tekintetben maga az univerzum okozott kihívást. Az MU egy meglehetősen speciális és színes világ, ahol együtt létezik a mágia a szuperfejlett technológiával, ahol táltosok élnek az űrben, a kézifegyverek meg miniatürizált termonukleáris sorscsapások.
Én meg erre két véglet közé helyeztem be a könyvet. A Dominátusban a miszticizmus még háttérben van a fejlett technológiákhoz képest, míg az Ezredvég idején már nem meglepőek a gondolatolvasó biztonsági őrök vagy éppen az időutazás. És mindezt keresztezi a fejlődés. Szóval ki kellett találnom, hogy az ismert múlt és jövő között az én jelenemben adott dolgok hogyan festhetnek. Na meg néhány egyedi ötletet is próbáltam becsempészni. Úgyhogy a legnehezebb az volt, hogy egy ilyen színes világba megalkossak egy olyan érát, ami hitelesen következik az ismert múltból, és abból kinőhet az ismert jövő.

Milyen hatások közepette formálódott a regény története?

Hudson: Tudni kell, hogy a regény első változatát hat évvel ezelőtt írtam meg, akkoriban még az élet egy teljesen más területén dolgoztam. Nevezetesen vagyonőr voltam. Akkor utáltam, de ma már tanulságos kalandnak fogom fel, mert eme időszakomban nagyon érdekes emberekkel találkozhattam az élet minden területéről, olyanokkal is, akikről ha csak hallok, hát bizony teljesen mást gondoltam volna, és nem feltétlen hízelgőt. Igazából ekkor értettem meg, hogy az embereket nem szerencsés az alapján megítélni, amit látunk belőlük, vagy amit hallunk róluk. És ez a tapasztalat nagymértékben formálta a regény karaktereit.
Illetve nagy befolyással volt a regényre egy gyerekkori fogadalmam. Amikor ugyanis tizenkét évesen elhatároztam, hogy márpedig én író leszek, már tudtam, hogy az első regényemben lesz egy epikus űrcsata, és a politika központi szerepet fog játszani. A mai napig a kedvenc könyvem a Dűne, amivel akkoriban ismerkedtem meg, és a házak közötti intrikák miatt habarodtam bele. Emellett rajongok az űrhajókért, az űrcsatákért, én elsősorban ezek miatt lettem sci-fi rajongó gyerek fejjel. Szóval ezt a két elemet mindenképpen benne akartam tudni a Júdásban.

Mit mondhatsz el spoilerek nélkül a történetről?

Hudson: Azt, hogy másabb, mint az eddigi MU regények. Legalábbis én másnak érzem. A sztori több szálon fut, sok szereplőt mozgatok, és rengeteg benne a politikai machináció. Persze azért igyekeztem megtartani az MU jellegzetes motívumait is, mint az őrült lövöldözések, az epikus űrcsaták, az elképesztő technológiák és a misztikum, na meg az olyan kalandos pillanatok, mint például egy házfoglaló patkánymajommal vívott késpárbaj.

Milyen hatásai vannak a regény történéseinek a környező világra?

Hudson: Lángba borítok egy naprendszert és elindítok egy galaxist a totális háború útján. Szóval elég komoly hatásai vannak.

A cím A júdás császár hagyatéka. Valami nagy titkot leplezel le, ami ahogy mondani szokás, alapjaiban változtatja meg az ismert világról alkotott képünket, vagy pedig minden bonyodalom kiváltója lesz?

Hudson: Utóbbi, minden bonyodalom okozója. A szikra, ami aztán lángba borítja a galaxist.

Hogy jellemeznéd a regény stílusát?

Hudson: Átmenet a Dűne és a Star Wars között.

Mi a főszereplőd, vagy aki a leginkább a dolgok mögött áll igazi életcélja, és mi az az egy mondat, amivel indítana, ha valaki éppen meg akarná akadályozni a küldetésében?

Hudson: A dolgok mögött álló figura életcélját még egy darabig nem árulhatom el, mert az az egész Byzantium-sorozat meghatározó eleme. Majd a harmadik vagy a negyedik rész tájékán derülhet csak ki.
Főszereplőből három is akad, érthetően mindhármuknak más és más a célja, de egy közös nevező akad: mindhárman szeretnék, ha a rendszert fényévekről irányító oligarcháktól megszabadíthatnák a Byzantiumot. Persze mindegyikük más miatt és máshogy akarja elérni ezt, így hiába a közös cél, ellenségekké válnak.

Nézem a borítót. Ez egy meghatározó kép a regényből?

Hudson: Inkább úgy mondanám, hogy meghatározó hangulati kép. Rückert Levente nagyszerűen fogta meg a történet alapját képező politikai ármánykodást, a császári hatalom törékenységét és a szereplők egymáshoz fűződő, nem éppen bizalomra épülő kapcsolatát. A háttérben lévő aréna mégis jelzi, hogy azért ez nem egy politikai thriller, hanem egy epikus űropera.

Van-e valami rejtett mondanivalója a regénynek?

Hudson: Ha igen, akkor azt úgy elrejtettem, hogy én sem találom. Viccet félretéve, nem szándékoztam ilyesmit elrejteni, legalábbis nem tudatosan. Az alapvető célom egy szórakoztató regény összerakása volt, se több, se kevesebb. Van benne néhány általános igazság, mint például az, hogy „a tudás hatalom”, vagy, hogy „semmi sem fekete-fehér” meg „a zsarnokság rossz”, de semmi eget rengető.

És így az interjú végére el is fogyott a sör. Mit vársz most a legjobban? Hogy kezedbe foghasd végre a nyomdából frissen érkezett könyvet, vagy hogy befejezhesd a második részt?

Hudson: Hogy végre a kezembe foghassam a könyvet. Egyrészt tényleg sokat vártam rá, másrészt ezzel teljesül egy gyerekkori álom.
A folytatást még el is kéne kezdeni, mielőtt befejezem. Ugyan megírtam már belőle úgy harminc oldalt, de az elmúlt hat évben rájöttem, hogy az egészet ki lehet dobni a kukába, mert feleslegesek a sztori szempontjából. Szóval most megvárom, amíg megjelenik a Júdás, azt szépen megünneplem, utána pedig nekiállok a második résznek.

Jó munkát a továbbiakban, találkozzunk megjelenéskor is!

Hudson: Köszönöm, és alig várom!

Brett Shaw új története: Minden bolygón jártam már

Harrison Fawcett rövid időn belül megörvendeztetett minket egy újabb Brett Shaw regénnyel, amit a Tuan kiadó karácsonyi ajándékként tett ki a könyvesboltok polcaira. A Minden bolygón jártam már a Hosszú út a trónig, bébi története után játszódik, és egy hamisítatlan, vérbeli űrkaland.

Ajánló:

Miután a XXIV. század végén a von Anstettenek megmutatkoztak, univerzumunkat és saját paradimenzionális világukat elzárták egymástól. A mágikus művelet fenntartásának elengedhetetlen kelléke egy megaira kristály állandó jelenléte. Amikor a Cailleach illetéktelenek kezébe kerül, a Kapu nyílni kezd és egy pokoli univerzum elfajzott entitásai kezdenek átszivárogni a világunkba, melynek órái megszámláltatnak. IV. von Anstetten Brett Shaw-t bízza meg a Cailleach vissza szerzésével. A feladat a fontossága ellenére nem tűnik nehéznek: a kristályt öt fotonklipper egyikében rejtette el a tolvaj, ezt az öt űrhajót kell megtalálni az Impériumban. Az ezredes Wittgen százados és a korábbi sztorikból jól ismert Akiho és Dana társaságában indul a Cailleach felkutatására, és legrosszabb álmában sem gondolná, hogy élete legnehezebb küldetése következik, melynek során nem csak a nagy Szlobodan Djokiccsal, hanem ősi ellenségével, a Templomos Lovagrenddel is meg kell küzdenie, miközben csapatának tagjait folyamatosan kísértik a múlt árnyai, kapcsolatukat valós vagy vélt konfliktusok egyaránt terhelik.

Harrison Fawcett, a Katedrális folytatásnak kikiáltott és nagy sikert aratott Hosszú út a trónig bébi után, igazi, klasszikus space fantasyval jelentkezik. A Minden bolygón jártam már egy ízig-vérig Brett Shaw-sztori, a szerzőre jellemző utánozhatatlan stílusban, a legjobb SF kalandregényeket idéző történettel és felejthetetlen karakterekkel.

Oldalszám: 300
Borító: papírkötés
Ára: 3990 Ft. (a kiadótól: 3391 Ft.)
ISBN:9789639940833

Új szerző a Mysterious Universe világában: Michael Walden

Michael Walden (Waldmann Szabolcs) legújabb regénye a Hédammušújra száll a Mysterious Universe világ részeként látott napvilágot. Ennek kapcsán az SFportal.hu készített interjút a szerzővel, amit a Mysterious Universe oldalán is megosztunk veletek.A

SFportal: Egy önálló trilógia van mögötted eddig (Eshtar). Miért és hogyan kötöttél ki a gondolatnál, hogy Mysterious Universe regényt akarsz írni?

Michael Walden: A miértre egyszerű a válasz: a MU hihetetlen értékes világ, igazi magyar kuriózum, óriási potenciállal. Számomra nagyon sokat jelent! Kvázi ezeken a könyveken nőttem fel. A hogyan pedig… lehet, hogy egyszerűen csak pofátlan vagyok, hogy a fene enné meg 
2016-ban ismerkedtem meg az Eshtar című trilógiám első részének kiadása kapcsán Szélesi Sándorral, a Millenáris parkban, pár napra rá Fonyódi Tiborral, és ha az emlékezetem nem csal, direktben rákérdeztem, hogy ez hogyan is működik. Másnap reggelre két MU szinopszist kellett leadnom (tesztnek sem volt utolsó!), és abból az egyik elnyerte végül a lehetőséget, hogy regény szülessen belőle. Ha visszaugranék most valami időgéppel, és elmondanám saját tinédzserkori énemnek, hogy egyszer nemhogy írni fogok, de lehetőséget kapok a sorozatban részt venni, hát, nagyot néztem volna, az biztos.

SFportal: Ezen belül is Brett Shaw barátjához és harcostársához „csatlakoztál”, azaz a Hédammuš újra száll főszereplője Paul Wittgen lett. Miért?

Michael Walden: Tibor az első pillanattól kezdve figyelemmel kísérte a munkát. A kiadónak és neki is konkrét elképzelése volt: világépítést szeretnének, derüljön ki, milyen fogaskerekek működtetik azokat a struktúrákat, melyek a 2660-as évek világát mozgatják… Na jó, figyelj, Paul Wittgen egy állat. Megtehet bármit, amiről mi csak álmodunk. Ott van, kiáll, erős, brutális, megállíthatatlan, vicces, hűséges (bizonyos ideákhoz…) és őrült, ki ne akarna róla írni? Ráadásul titokzatos is, sok benne a potenciál, mert a jelleme nincs igazán kibontva. Pár kivételtől eltekintve gyakorlatilag csak Brett Shaw saját elbeszélésein keresztül láthattuk eddig. Igencsak zakkant egy figura, de amikor a kötelesség bekopog az ajtón, akkor a földre hull a műmarihuánás cigi, helyére kattan a Herden závárja és a császárság ellenfeleinek kalap, kabát. Hogy lehet valaki egyszerre ennyire laza, ennyire profi, ekkora vadbarom, ennyire szerelmes, ennyire hősies, ennyire embertelen? Igazi kihívás ilyen karakter előéletét kidolgozni, hívott a feladat, nem tagadom.

SFportal: Mennyire volt nehéz Wittgent, ami Harrison Fawcett karaktere, és nyilván neki is megvannak az elképzelései róla, mozgatni?

Michael Walden: Nem volt nehéz mozgatni, mert a MU világa fenomenális, és már önálló életet él. És nehéz volt, mert az olvasóknak azért vannak ám elvárásaik a karakterrel kapcsolatban; csakhogy bizonyos részleteket nem ismerhetnek a hátteréből, amiket az író már régen kidolgozott, csak a regényekben még nem szerepeltette. Illetve nem azt a Paul Wittgent kell megjelenítenem, akiről az Ópiumkeringőben olvashatunk, hanem az évekkel korábbi énjét. Amikor még – valamennyire – kötelezte őt a tengerészgyalogság struktúrája. Azzal a Paul Wittgennel találkozunk, aki már túl van Jean-Marie DeMarcellen, Olivia Campbellen és Mya Hamiltonon… de még előtte van Nadya de La Conte vagy épp Grace Montchrestien.
Egyébként a tervezési folyamat valami egészen felemelő számomra. A kiadóval, Bayer Tiborral, és a MU-ban Dave Howard álnéven író szuperlatívusz Mészáros Lászlóval elég gyakran folynak egyeztetések, hogy stimmeljen a rengeteg esemény kronológiája, hogy a legelvetemültebb rajongó is csak csettinteni tudjon elégedettségében, amikor az új era regényei összeállnak a régikkel egyetlen folyammá. Még pár kulcsregény a Sándor és a Tibor tollából, és a MU világviszonylatban is egyedülálló magnum opusszá válik… Közben pedig elkészülhetnek azok a világépítő könyvek is, mint amilyen a Hédammuš újra száll. Mekkora királyság már!

SFportal: Miről is szól a Hédammuš újra száll?

Michael Walden: Árulásról, vérről, a tengerészgyalogságról, szerelemről, szexről és mágiáról. A Hédammušról. Ez utóbbiról nem árulhatok el többet sajnos… Talán csak annyit, hogy az ÓKTch. átírás szerint használt MUŠ determinatívum az eredeti hettita nyelvben… sárkánykígyót jelent.
Tudom, hogy ennél többre kíváncsi a nyájas olvasó, de nem szeretném elvenni a felfedezés örömét. Maradjunk annyiban, hogy van a genyóságnak az a szintje, amikor Paul Wittgen bosszúja történelmet ír. Főleg, ha elromlik a kéváautomata is!

SFportal: Mik a tervek? Hány Wittgen-regény lesz még?

Michael Walden: Hát, ugye, ahogy mondani szokták, az Ember tervez, de aztán jön a Katedrális. Amire kezet fogtunk, az 4+1 regény, ami ki tudja, összejön-e, mindenesetre azon leszünk. A terv, hogy Paul Wittgen a 4. könyv legvégére eljusson oda, ahol az Ópiumkeringő kezdődik. Ez első könyvben a tengerészgyalogság őrnagya, a másodikban (ami már él az asztalomon) dandárparancsnok, a harmadikban praetoriánus zászlós, a negyedikben pedig találkozik a csuklyamodullal. A plusz egy regény igazi meglepetésnek ígérkezik. Majd elkezdek spoilerezni, ha már a negyedik könyv kiadását ünnepelhetjük 

SFportal: Mesélj magadról, mi az, amit a Mysterious Universe legújabb szerzőjéről a sorozat olvasói tudhatnak?

Michael Walden: Huh. A munkám mellett írok, festek, zenélek, olvasok, modellezek, vitázok, fúrok-faragok, lovaglok, főzök, hobbicsillagászkodok és lovagi harcművészeteket oktatok.

SFportal: Fogsz-e valahol dedikálni? Megtalálhatnak-e az olvasók valahol személyesen?

Michael Walden: Pontosat nem tudok még mondani. A nagy könyvünnepségeken ott szoktam lenni, úgyhogy 2019-ben is egész biztosan találkozhatunk, de van már szó arról is, hogy kinn leszünk a… na majd meglátjátok. De gyertek el, mert osztok csokit! Részletek az írói facse-oldalamon!

Köszönöm az interjút!

Paul Wittgen önálló regényt kap: Hédammuš újra száll

2018 karácsonyára a Tuan kiadó új szerzővel és új sorozattal jelentkezik: Michael Walden Paul Wittgen történetével építi tovább a Msyterious Universe világát.

Ajánló:

Paul Wittgen, a tengerészgyalogság zöldfülű hadnagya és maroknyi embere egy vesztes űrcsata után Neššaline halálos dzsungelében találja magát. Ám felocsúdni sem marad idejük a kényszerleszállást követően, ugyanis a bolygó elvileg az Impériumhoz hű vezetése máris a halálukat kívánja! Könyörtelen embervadászat veszi kezdetét, de Paul Wittgen segítőtársra lel Nadya de la Conte és cserfes szájú Herden 72-ese képében.

Paul végül felveszi a kesztyűt, és azt teszi, amihez a legjobban ért: megdönti egy bolygó áruló kormányát!

Háború, szerelem, mágia: Paul Wittgen megkezdi pályafutását a praetoriánus gárda felé.

Michael Walden (Waldmann Szabolcs) regényének lapjain, a Mysterious Universe egyik népszerű karakterének, Paul Wittgennek, a legendás Brett Shaw barátjának kalandos élettörténete elevenedik meg. A leendő praetoriánus kalandjai során olyan titkok nyomára bukkan, amelyek még a von Anstettenek világát jól ismerő olvasók számára is számtalan meglepetéssel szolgálnak.

Oldalszám: 314
Borító: papírkotés
Ára: 3990 Ft. (a kiadótól: 3391 Ft)
ISBN:9789639940888

Megjelent Az Excalibur keresése II. második kiadása

2018 szeptemberében a Tuan kiadó megjelentette Anthony Sheenard Az Excalibur keresése című regényének második, javított kiadását, ezzel pontot téve az egy évvel ezelőtt megjelent első rész történéseire.

Ajánló:

A Földtől majdnem hatvan fényévnyire található Megrez csillagrendszerét különös kisbolygóövezet alkotja, amelynek két kitüntetett pontja van: a Tízezer Szikla Menedéke nevű, vonósugarakkal összekapcsolt aszteroidákból álló tradicionális-mágikus kínai közösség, illetve egy titokzatos aszteroida-gyűrű, ahol egy hatalmas szikladarab a legendák szerint a tündérkirálynők által a camlani csata színhelyéről elszállított nemes halott, Arthur király sírját rejti.

A kalandor, hajdani műkincskereskedő és űrkalóz York Ketchikan, miután felborította a kínai világ ingatag hatalmi egyensúlyát, egy különös társasággal elindul, hogy felfedezze a királysírt, és megszerezze a kardot, amely megannyi különös és misztikus történet főszereplője. De vajon mennyivel több egy ősi ereklye a harmadik évezred végének szuperfegyvereinél? És vajon miféle erők őrzik az aszteroidát és titkait, és ki mindenkinek kell még az a fegyver? Mi várja bent a felfedezőket? Ráadásul miközben York Ketchikan és csapata behatol a sírba, a külvilágban óriási háború készülődik: rejtélyes fajok jelennek meg űrhajóikkal a Megrez körül…

Anthony Sheenard az ősi kínai és kelta kultúrát megidéző, évezredeken átívelő regénye mesterien ötvözi a misztikumot a science-fictionnel, és a tőle megszokott, humoros és kalandos módon vezeti be az olvasót egy olyan világba, ahol a szupercivilizációktól ellesett technika és a mágia lényegében megkülönböztethetetlen egymástól. A Mysterious Universe világának e nagyszabású regénye jó néhány lépéssel közelebb visz az emberiség végzetének megfejtéséhez.

“Yorkot nem kell és nem lehet terelni” – Anthony Sheenard válaszol

Itt ülök a Brett Shaw csillagfregatt huszonhetes számú kilátóteraszán, és valami zöldes trutyit iszogatok, amitől az embernek káromkodni támad kedve, de kortyolom becsülettel. Messze az űrben, egy kisbolygó-övezet kaotikus rengetegében éppen sárkányfregatt verseny folyik, amire csak az fogadjon, aki az orosz rulettet is hat golyóval játssza, ugyanis akire a tétedet teszed, végül osztozol sorsában: vagy vele nyersz, és minden a tiéd, vagy ha nem, hát téged is felkennek egy hideg sziklára.
A harmincadik század vége felé nem könnyű időpontot egyeztetni a legjobb barátokkal sem, ám mégis sikerült összehozni egy pár perces beszélgetést, és amíg a kapitány a súlytöbbletet keresi a hajón, mi elleszünk itt, aztán pedig uzsgyi.
Hirtelen fény gyúl a messzeségben: egy szerencsétlen manőver után egy Hype-Zone X879-es fotonjacht fékezés nélkül nekidurrantott egy nagyobb sziklának. Akik rá fogadtak, most összenéztek, majd jajveszékelve próbáltak menekülni a fogadóbizottság fogdmegjeinek karmai közül, akik egy előre programozott útvonalú kabinba zsúfolták őket. Persze, előbb a fizetőpincér beszedte az eddigi fogyasztás ellenértékét.
És végül megérkezett beszélgetőpartnerem is, aki az egyik fal melletti nyilvános számítógépen módosított pár adatot, összehajtogatott egy fogadószelvényt, majd cigire gyújtott annak tűzéből, végül mosolyogva mellém ült. Nem kell külön bemutatnom, Anthony Sheenard, alias Szélesi Sándor a huszonegyedik század elejéről. Miután túl voltunk az üdvözlésen, és pár üres frázison, már kérdeztem is tőle

DH: Milyen gondolatok fogalmazódnak meg benned, amikor valaki azzal a kérdéssel tart fel, hogy mit gondolsz, a harmadik évezred után is lesz létjogosultsága a Mysterious Universe-nek, vagy a villnegronok teljesen szétbarmolják, amikor öröklétbe fűzik a galaxist?
AS: A villnegronok elméleti szakemberek, és nem ők fogják öröklétbe fűzni a galaxist… De nem spoilerezem, mert Fawcett kartárs is máshogy képzeli el a negyedik évezredet, meg én is, és hát előbb a harmadikat kellene tisztességesen kibontanunk, mielőtt belevágunk a negyedikbe. Nem is szólva arról, hogy a Mysterious Universe-nek lenne egy színtiszta fantasy vonulata, még azt is meg kellene írni… Szóval akad munka elég a galaxis örökléte előtt…

DH: Szóval mélységesen felháborít, értem. Te személy szerint, miként látod a 3010 utáni időszakot? Ketchikan tovább dúl, vagy visszavonul?
AS: Ha odajutunk, majd kiderül…

DH: Szerinted melyek azok a fontos pillanatai York Ketchikannek, amik meghatározzák a döntéseit?
AS: Nem pillanatai vannak, hanem hosszú traumái. A szülei meggyilkolása öt éves korában, a vállalhatatlan gyerekkor és tinédzserkor, amit hivatásos túszként a halál árnyékában élt át, szörnyűbbnél szörnyűbb helyeken. Az élmények, amelyek megerősítették benne, hogy a világ gonosz és őrült, és hogy minden cél hiábavaló, hogy azt kell tennie, ami neki önmagának jó, mert mást úgy se érdekli a sorsa… Csak magát mentheti meg, senki mást. De persze mindez változik benne idővel, szép finoman. Az ötvenéves Ketchikan már nem olyan, mint a huszonéves. Még mindig őrülten beleveti magát a leghalálosabb játszmákba, és előbb lő, aztán kérdez, de már nem önmaga a legfontosabb, megtalálja azokat az értékeket, amiknek a megvédésekor felülír minden mást az életében. Lesznek értékes kapcsolatai, és persze sok mindent megtud a családjáról is.

DH: Húsz és ötvenéves York, mondod. Ez mit jelent a harmadik évezredben? Már most tudjuk, lesznek olyan regények a MU-ban, amik megvilágítják, hogy mennyire tolható ki az emberi életkor, illetve meddig aktív benne az egyén. Mert lássuk be, egy film erejéig még bárki feláldozható a mai világban is. Génfejlődés, vagy technológiai segítséggel nyújtott életkor? Szerinted melyik lesz a dominánsabb York életében?
AS: Ezek olyan kérdések, amelyek másfelé viszik el az egész világot. Maradjunk annyiban, hogy a Mysterious Universe világában a főszereplőink emberek… azaz felturbózhatják magukat, de alapvetően, a technikai-orvosi fejlődés ellenére is csupán 100-120 aktív év adatik meg nekik. Vagy még ennyi sem, mert ahol születtek, ahol élnek, ott elmaradottabb a civilizáció állapota, vagy tiltott a biogenetikai beavatkozás… akármi.
Na jó, ez az egyik oldal. Aztán ott vannak a szupercivilizációk tagjai, akik több tízezer évet élhetnek, reinkarnálódhatnak, alakot válthatnak, meg még fél tucatnyi módon lehetnek halhatatlanok… És vannak olyan civilizációk, amelyek nem „szuperek” ugyan, de a tagjaik lazán élnek ötszáz-ezer évet. Nyilván, ők tudnának kezdeni valamit az emberi lények életkorával… de ez eddig nem volt kardinális kérdés a MU-ban.

DH: Bevallom, én mindig York eredettörténetére voltam kíváncsi, amikor is azzal zárul a regény, hogy otthagyja a családját, és hivatásos túsz válik belőle. Tervezel-e hasonló regényt, vagy csak visszaemlékezések során fogunk ezekről értesülni?
AS: Na most az spoiler lenne, ha elmondanám. Igen, lesz egy regény (legalábbis tervezem), amelyben kiderül, mi történt hajdanán Új-Aquitániában, a Ketchikan-palotában… Utalások már vannak rá az Ellopni egy Chagallt-ban, és Az Excalibur keresése második kötetében is. Ez utóbbiban már York is szembesül azzal, hogy van a múltban valami rejtély, és nyilván a következő lépése lesz kideríteni, mi is az.

DH: Mennyire próbálod York életét terelni? Megvannak már végzetének lépcsői, vagy még téged is meglep néha váratlan döntéseivel (mert mint tudjuk, az író csupán papírra veti hőse történetét)?
AS: Yorkot nem kell és nem lehet terelni… 🙂 A helyzet az, hogy az író megteremt egy karaktert a maga eredettörténetével, személyiségével, és próbák elé állítja. Aztán lejegyzi, mit csinál a karakter ezek során a próbák során, és lejegyzi azt is, hova fejlődik.
Vannak elképzeléseim már az első pillanattól kezdve, hogy York életútján milyen változások jönnek, tehát, hogy befejeződik a gilleth-mutáns háború, aztán összefut Jacques de Molay-val, majd elveszti de Molay-t, viszont megtalálja Wulong kalózhajóját és Alice-t… Szóval az életútjának nagy állomásai, főbb szereplői megvannak, a változása viszont bennem is úgy formálódik, ahogy York történetei követik egymást. Nem mondom, hogy könnyű, mert míg Az Excalibur keresésében York negyvenhét éves, abban a regényben, amit most írok, a Négykezes plazmára és energiavetőré-ben csak huszonhárom, így aztán vissza kell lépnem a személyiségének egy őrültebb, nyersebb szakaszába… és ez feltételezi, hogy jobban ismerem önmagamnál is.

DH: Igen, most jelent meg az Excalibur első részének újrakiadása, jön a második, majd jön a Négykezes. Mennyire zavarhatja ez össze azt az ifjú olvasót, aki éppen letette az Excaliburt, és azt mondja, acca nekem a köv megjelenést! Kicsit gondolom, meghökken majd, hogy mi történt az idővonallal. Az új regények írásánál mennyire leszel lineáris, mármint idővonalon? Vagy ez még korai kérdés?
AS: A Négykezes lesz az utolsó első regény… 🙂 Szóval ezután próbálom lineárisan „feltölteni” York életét. Könnyebb lesz nekem is. Mindemellett tervezek egy előszót a regény elé, hogy kicsit eligazítsam az olvasókat, legyenek újak vagy régiek. A Négykezest „belépőnek” szánom York életébe és az Ezredvég történéseibe. Legyen egy kezdő regény, amivel az érdeklődő beléphet a kalandoknak ebbe a sorába. De persze lesz sok új információ a régi olvasóknak is, illetve néhány dolog, amiről később „volt” már említés, itt konkrétan is szerepel.

DH: Mennyivel érzed könnyebbnek, illetve egyes pontokon nehezebbnek egy MU történet írását, mint más munkádnál?
AS: Könnyebb, mert sok másik munkánál élvezetesebb. Lendületből írok, és néha engem is meglepnek a fordulatok. Ez jó. Szeretem ezt az érzést. Másrészt nehezebb, mert annyi megírandó sztori van a fejemben, hogy megterhelő ilyen „lassan” haladni vele. És nehezebb azért is, mert az elindulás óta (húsz év, ugye) változott maga az űroperett is. Szóval a zsánerrel együtt kell haladni, na de mi van, ha ez másfelé vinné el a történeteket? Mit tegyünk a már régi sztorikkal?… Egyáltalán: kell tennünk velük valamit?

DH: A MU antológiák szerkesztésénél, mi a legnehezebb feladat? Mennyire kell belenyúlni a történetbe, mit kell tudatosítanod a szerzőkben a legtöbbször, ha eltérnek az eredeti elképzelésektől, illetve mik azok a momentumok, amik hirtelen villannak be, és érzed, azok miatt nem lehet az univerzumot a szerző kedvére csavargatni?
AS: Igazából sokat megenged a MU-világa. Leginkább a von Anstettenek után persze, addig jóval kötöttebbek a szabályok. Az antológiákat a novellák „széttartása” miatt nehéz egységbe rendezni, hiszen ezer év technikai és kulturális fejlődését ölelik fel. A galaxis felfedezésének és betelepítésének kora ez, olyan, mintha egy kötetbe akarnál szerkeszteni olyan novellákat, amik a vikingektől máig tartó kort ölelik fel az összes földrészen és óceánon. Szóval megannyi kultúra és pillanatnyi civilizációs-állapot egy-egy gyorsan felskiccelt képen. Nincs is sok novelláskötet, csupán négy. Jó merítése mindegyik a világnak, de csak hangulatilag egészíti ki azt. Máshogy nem is tudná.

DH: Valójában hány olyan Ketchikan regényre lenne még szükség, ami elvezetne az időrendben legvégső Ketchikan regényhez?
AS: Számolok. Korai Ketchikan lesz a Négykezes plazmára és energiavetőre. Aztán lezárjuk életének ezt a korszakát, jön de Molay, oda kell a Misztériumjáték folytatása, illetve ami regénnyé egészíti ki a Misztériumjáték történéseit. Eddig kettő. Történetek de Molay-jal, és a végén egy önálló, nagy sztori vele, ez körülbelül ötezer évet ölel fel, Atlantisztól Ketchikanig… Ötnél járunk, és jön a Tündöklő nyár és Alice York életében. Ők megtalálják Wulong kincsét, plusz Az Excalibur keresése folytatásaként van egy komoly időutazásunk Arthur korába. Aztán jön Milton Byrne, és a végén együtt a nagy csapat…számoltam. Minimum tíz.

DH: A Bowman történetek egy ideje nem folytatódnak. Miért?
AS: Kiadó, lehetőség, idő…

DH: Tegyük fel, hogy minden adott. Mielőtt leülnél megírni, mindenképpen konzultálnod kellene Fonyódi Tibivel? Mert gondolom, egy eléggé fontos pillanatnak ígérkezik, amikor első Anstetten trónra ül, és bizony szerintem sem mindegy, hogy csasztuska szól a háttérben, vagy helyben toporgóst jár a földi nemesség, és kinek a hintója lesz tökből.
AS: A Bowman-sorozat – Sötétség előtt és Árnyak ébredése – nem jut el a von Anstettenek trónra kerüléséig. Ott végződik, hogy a sárkány, akit később I. von Anstettenként ismer meg a világ, kinyitja a szemét, és a Bowman testvérekre pillant… A többi Fawcett kolléga biznisze 🙂

DH: Szedj össze nagyjából öt olyan dolgot, amihez egy MU történetet írni akaró szerzőnek mindenképpen tartania kell magát!
AS: A regényekben olvastak. Ebben benne van legalább ötven. Na jó, a viccen túl: legyen fordulatos, kalandos, elgondolkodtató, szórakoztató, legyenek hiteles, életteli karakterek, jó szövegek, dialógusok, mondattanilag és nyelvtanilag legyen rendben. Nem nagy kérés, ugye?
DH: morr-morr 🙂

DH: Szerinted melyik történet lenne meghatározóbb? A Kivándorlás kora (ie. 30000), vagy Atlantisz pusztulása?
AS: Jelzem, hogy ez a kérdés bennfentes információnak bizonyul, aminek a kiszivárogtatását a tőzsdén büntetik… A Kivándorlás az egész galaxist érintette, az szerintem egy normál terjedelmű regényben feldolgozhatatlan lenne. Atlantisz „csak” a Földre van hatással. De ettől persze nem kevésbé fontos, mi történt ott – már persze a Mysterious Universe világa szempontjából.

DH: Mit tervezel következő York Ketchikan történeteknek? 
AS: A Négykezes plazmára és energiavetőre. Félig készen van, azaz négyszázezer leütés itt pihen a winchesteremen. Nagyobb lélegzetvételű mű lesz. Utána végre el kellene indítani Yorkot és Jacques de Molay-t valami világfeltáró küldetésre… Mondjuk, a Vatikán falai közé.

DH: A cím eléggé vicces. Ez utal valami olyasfajta kényszerű kooperációra a regényen belül, ami York akarata ellen való, mégis meg kell tennie? Mert ahány fegyver, annyi célpont…
AS: Utal. A regényben nem mindig az az ellenség, aki ötven oldallal korábban az volt, és nem is az, aki ötven oldal múlva lesz. És a halottak visszatérnek. De majd megírom, becsszó , és elolvasható lesz.

DH: Most egy vicces kérdés következik: ha Ketchikannek választania kellene: mit tenne meg elsőként a felsoroltak közül, mit alapos megfontolás után, és mi az, ami miatt jól pofán vágná a kérdés feltevőjét?
– Elrabolja Shaw húgát,
– Beöltözik Merlinnek, és előadja magát Shaw előtt
– vagy realitásváltó képességének hála női alakot formálva elcsábítja ifjúkori önmagát?
AS: Nem vált realitást idősen, mert időközben szembesült a realitásváltás démonaival. Az utolsó tehát kiesős. Nem cosplay-típus, ezért a második verziót is kivenném. Nőt meg minek raboljon? Mennek azok vele, vagy azért mert kedvelik, vagy mennek utána, mert jól pofán akarják verni…. Szóval elsőként, vagy akár alapos megfontolás után sem tenné meg egyiket sem; hülye kérdések miatt meg nem verekszünk… Más lehetőség nincs?

DH: Akad. Bár nem szeretem, ha valaki kitér a kérdés elől. Ezért valószínűleg majd megint fotót fogok shoppolni :). 
Mit tennél, ha megtudnád, York a Földre érkezett, és morcos?
AS: Én? Szereznék piát, és leültetném sztorizgatni. Nem mesélt el még mindent…

Amit tudni akartál Shaw-ról, de sosem kérdezted – interjú Harrison Fawcett-tel

– Húsz éve jelent meg az első Brett Shaw történeted A galaxis császára című Cherubion antológiában. Mennyit láttál előre akkor a főszereplő életéből?

Semennyit. Máig birtokomban van annak a levélnek a fénymásolata, amit 1997 őszén Nemes Istvánnak írtam, mintegy csatolmányként aHogyan legyünk Sherlock Holmes? kéziratához. Abban írtam, hogy „reményeim szerint” A galaxis császára antológiába szánt hosszabb novellám egy tervezett sorozat nyitódarabja. Pár héttel később beszéltünk telefonon és Nemes azzal kezdett, hogy ne tápláljak hiú reményeket, majd az olvasói visszajelzések alapján kiderül, hogy Brett Shaw-ból sorozat lesz-e vagy sem, ami abszolút érthető, hiszen a könyvkiadás még húsz évvel ezelőtt sem számított karitatív tevékenységnek: akkor is a piac döntött. Nos, történt, ami történt… Azt követően találtam ki Brett Shaw múltját, családi hátterét és a von Anstettenek világát, miután lehetőséget kaptam egy Shaw-kisregény írására, ez lett az Ópiumkeringő. Sikerült vele meglepetést okoznom, tudniillik a Cherubionnál arra számítottak, hogy a soron következő sztoriban ott folytatom, ahol befejeztem: Shaw biztonsági őr egy luxusűrhajón és nyilván egy nagyobb volumenű ügyben exponálja magát. Hát nem! Jött a pali testőrmúltja és a fél galaxist uraló sárkányok krónikája. Innentől nem volt megállás.

– Milyen olvasmány- vagy filmélmények, esetleg a környezetedben élők karakterei adták az ihletet a szereplők és a környezet megteremtéséhez?

1998-ig gyakorlatilag az összes klasszikust, sőt mindent olvastam, ami a zsánerben magyarul megjelent, ráadásul ’79 óta nagy Star Wars-fan voltam. Már nem vagyok az. Filmes vonalon a space fantasynak simán eladhatóCsillagok háborúja volt, ami magával rántott, na és James Bond és a westernfilmek világa, hangsúlyozottanSergio Leone mozijai, közülük is az A Jó, a Rossz és a Csúf!, amit, ha nem láttam ötvenszer, akkor egyszer sem. Irodalmi vonalon az olyan ponyvák voltak mérvadóak, mint Karl May és Rejtő Jenő regényei. Megjegyzem Brett Shaw-nak nincs markáns előképe a honi scifi irodalomban. Az ezredes egy klasszikus space opera-hős, a zsáner fénykorában, ami az ötvenes-hatvanas évek Amerikája, ezeket a nem túl fajsúlyos irodalmi alakokat nevezték WASP-nek (fehér, angolszász, protestáns), feladatuk mindössze annyiból állt, hogy meg kellett menteniük a nőt a szörnytől és/vagy a Földet vagy mindkettőt, az ezredes tehát annak a tanítványi láncnak a honi képviselője, melynek legerősebb tagjai Buck Rogers, Flash Gordon vagy a „német felmenőkkel” rendelkező Perry Rhodan. A szereplők megalkotása nálam olyan egyszerűen megy, mint egy észak koreai választási küzdelem: körülnézek! Brett Shaw és John Michael Kerwin (Katedrális-sorozat) kivételével minden karakteremet élő személyről mintáztam. A Brett Shaw-sorozat emblematikus alakja Paul Wittgen például a tulajdon öcsém, akit azért nem vettek fel a Francia Idegenlégióba, mert a Légió(!) pszichiáterei túl agresszívnek találták – mindent elmondtam róla. Az Ópiumkeringő Veronica d’Morney-jét például Rebecca De Mornay amerikai színésznő ihlette, akkoriban őt favorizáltam, Tess Gordon (Katedrális) alakjául Erica Bella pornószínésznő szolgált, ha egy őrültet kell megmintáznom, többnyire Szélesi Sándorra gondolok írás közben. Sándor tudja ezt és nagyra értékeli.

– Miért katona lett Shaw?

Olyan karakter kellett, aki közel van a tűzhöz, aki bejáratos a von Anstettenek udvarába, a császár bizalmasa. Adta magát a helyzet, hogy testőr legyen. Az, hogy történetesen ki az apja, hogy milyen intim kapcsolatot ápol a császár legidősebb lányával, hogy anno eltűnt a húga, már a karakter további dimenzióit jelenti.

– Amikor Shaw világa kiegészült York Ketchikannel Mysterious Universé, mi változott meg?

Megjelentek a tilalomfák, hogy mit lehet, mit nem lehet. Szoktam mondani, hogy könnyebb helyzetben vagyok, mint a többi MU-alkotó, mert a kronológiában mindenkit megelőzök: Shaw a 27. században élt, a Katedrális-regények kiindulópontja pedig a 23-24. század fordulója; nekem tehát nem kell foglalkoznom azzal, hogy mi történik 300 év múlva, viszont engem mindenkinek figyelembe kell vennie. Két eklatáns példát mondok. A Brett Shaw-sorozat korai darabjaiban (mondhatunk első kiadásokat is) a hasamra ütve dobálóztam a felderített és gyarmatosított galaxis távolságadataival, ötvenezer fényév, nyolcvanezer… aztán a MU világának kialakítása közben szükségessé vált a fokozatossági elv betartása: visszavettünk a fényévekből és a von Anstetten-i birodalom monumentalitásából; ha a 27 század végére már mindent meghódítottunk, akkor más MU-írók karaktereinek alig marad „kozmikus mozgástere”. Ezt mindenképpen rendbe kellett rakni. A másik a tematika. A Hosszú út a trónig, bébi tulajdonképpen a napjainkban divatos háttérhatalom-elméletek paródiája, és az első magyar reptilián-regény. Mindig is szerettem volna egy ilyet írni. Na most, ha én a regényben a Mysterious Universe teljes világára vonatkozóan állítok olyat, hogy a látható világunkat a háttérbe húzódó gyíkemberek irányítják és a Mysterious Universe-ben ők mozgatják a szálakat, és ez mindig is így lesz, akkor Szélesi jogosan vághat hozzám hat üres borospalackot és az SF-portálon maximum a kétsoros nekrológom fog megjelenni miután létsíkot váltok, arról nem is beszélve, hogy F. Tóth Benedek már másnap ír egy cikket, hogy valójában én nem is léteztem… Hogy lehet ezt kezelni? Hát úgy, hogy azt állítom Daesh népe csak a von Anstettenek érkezését készíti elő (lehet ez sem igaz) és ha egy másik művemben arra teszek utalást, hogy ezt a háttérhatalmat a Katedrális még az összeomlása előtt felszámolja, a továbbiakban senkinek sem kell gyíkokkal küzdenie. Amúgy a teljes igazság benne van Perenelle Flamel ezer oldalas naplójában, amit a Katedrális 500 évre titkosított… Nyilván létezik olyan konstrukció a kiadómnál, hogy a titkosítást feloldják, de erről ne engem tessenek kérdezni.

– Űroperett vagy hard SF? Melyiket olvasod, írod szívesebben? Lehetne-e hard SF Shaw-ból?

Shaw eleve hard, hiszen kemény… Komolyra fordítva a szót: Shaw egy klasszikus űroperett-hős és az is marad, maximum annyi változik regényről-regényre, hogy egészen más, összetettebb, aktualizáltabb sztorikkal jelentkezik. Elég egymás mellé tenni mondjuk az Ópiumkeringőt és a Hosszú út a trónig, bébi-t, utóbbi a stílusjegyek ellenére komoly társadalmi és hatalomtechnikai kérdéseket feszeget, másrészt egy évszázadokon át tartó utazás az európai kultúrtörténetben. Vele ellentétben az Ópiumkeringőegyetlen kérdést feszeget: mikor jön az ötödik magyar kiadás és az első angol? Szorosan idetartozik, hogy az összes Fawcett-regény mintegy üzenetként is értelmezhető a pályakezdők számára, nem is annyira a művek, mint inkább a piaci hatásuk. Nem fogok nagy újdonságot mondani, de a regény egy termék. Hogy értsük: írtam valamit, amivel még húsz év múlva is pénzt keresek. Ha valaki nem csak azért alkot, mert a végterméket meg akarja mutatni anyunak, vagy feltenni a blogjára ingyér’, akkor ezen gondolkodjon el. Hard és egyebek. A Shaw-történetekben sosem, vagy csak érintőjelleggel jelenik meg a tudomány, a ponyvairodalom ugyanis nem intellektuális szórakoztatás. Ki a faszt érdekel, hogyan működik Luke fénykardja?! Lucas is ott szúrta el az egészet, mikor magyarázni akarta az Erőt a midikloriánokkal. A klasszikus űroperettben nem magyarázzuk a tárgyakat, hanem használjuk. Megjegyzem, a könnyű műfajt sokkal nehezebb magas színvonalon művelni, mint a zsáner bármelyik más területét, de ezt Karinthy óta tudjuk, aki humorban nem ismerte a tréfát. Kérdésedre válaszolva: írni mindenképpen az űroperett, olvasni ez is, az is, de mostanában, vagy inkább évek óta, az úgynevezett „new space operát” favorizálom, ami nem más, mint a hard SF feltöltése életszerű karakterekkel és épkézláb történettel s mindez monumentális háttérrel tálalva. Nem egy spanyolviasz, gyerekek. Kiket olvasok szívesen? Hamilton, Simmons, Morgan, Reynolds, a magyarok közül Howard, Walden ésSalty. Más scifit nem olvasok, nincs is rá időm. Nem mellesleg ötven éves korom óta tematikus éveket tartok, a forgatókönyvek írásához nélkülözhetetlen szak- és háttérirodalom vagy adaptálandó mű mellett kizárólag egy max. két témában mélyedek el. Tavaly Szent Erzsébet életével és a náci okkultizmussal foglalkozó műveket olvastam, idén a teljes Szentkuthy Miklós életművet elolvasom, lévén, hogy 2018-ban emlékezünk halálának harmincadik évfordulójára. Ha már szóba hoztam: a Szent Orpheus Breviáriuma öt kötete például olyan szintű összefoglalója az egyetemes emberi kultúrának, amely példa nélkül áll a világirodalomban. Csak halkan mondom, tipikus önképzavarnak tekintem, ha valaki negyven éves kora fölött kizárólag scifit ír vagy olvas, vagy scifivel „foglalkozik”; mindez egy súlyos mentális betegség legelső jele és kezelésre szorul.

– Az utolsó Shaw történet tavaly jelent meg, ez a Hosszú út a trónig, bébi. Ha valaki visszakeresi az interneten, az elmúlt másfél évtizedben fél tucatnyi regényötleted is futott ezen a címen. De csak egy lett regény. Hova tűnnek a kitalált Shaw-ötletek?

Nem tűnnek el, bent vannak a fiókomban… pontosabban szólva olyan lemezeken és pendrive-okon őrzöm őket, melyekről magam sem tudom, hogy hol vannak. De vannak. Olyan négy-öt komplett Brett Shaw történet létezik vázlatban, bármelyikből simán összedobok egy regényt, a címeket tudom mondani kapásból:Minden bolygón jártam már, Mozgó alkatrészek egy nőben, Egy Djokics gyermekkora, Baelbac, Robbanó napok fiai, Perenelle Flamel naplója. A cím nekem kiemelkedően fontos, addig egy betűt sem vagyok hajlandó leütni amíg nem tudom a címet, amit csak ritkán változtatok meg. Maga a cím – Hosszú út a trónig, bébi – már 1999-ben létezett, egy Cherubion antológia reklámoldalán olvashattuk először. Valóban legalább két egymástól minden elemében különböző sztori tartozott hozzá, de ahogy teltek-múltak az évek és világossá vált, hogy Shaw-nak találkozni kell a fénykorát élő Katedrálissal, és az eredetileg Katedrális folytatásnak szánt „alkimista regényemet” kezdtem favorizálni. A koncepció 2016 márciusára állt össze, a regény megírása mindösszesen negyvenkét napot vett igénybe napi 10-12 órában; az egész szinte jelenetről jelenetre évek óta megvolt a fejemben, csak le kellett írni.

– Miben volt más húsz évvel ezelőtt a Magyarországon olvasható sci-fi, mint ma?

Magyar vonatkozásban javult a színvonal. Markovics, László és Antal munkásságán érződik, hogy angolul olvasva próbálnak lépést tartani az angolszász írókkal. Sajnálom, hogy két utóbbi nem publikál évről-évre folyamatosan. Hackett egy külön kategória. Botonddal kapcsolatban néha úgy érzem, hogy őkelme a vakok közt félszemű a király tipikus esete, meglehet, hogy ő a kortárs magyar tudományos fantasztikum Hosszú Katinkája, aki sokkal jobb lenne, ha megszorítanák. De ehhez itthon senki sem veszi a fáradtságot, vagy nincs hozzá tehetsége, vagy nincs kellően inspirálva, vagy e három együtt. Szélesi „visszavonulását” is sajnálom, de megértem, hogy hozzám hasonlóan ő is forgatókönyvezik, másrészt ha van ideje irodalomra, inkább lovakat öl vagy romákat futtat… esetleg fordítva. A lényeg, hogy a Szörnyeteg a hajtóműben óta nem írt mainstream scifit. Az olvashatóság másik része a tematika magyarul megjelent részére vonatkozik. Nos, a kiadóknak hála bőséges a kínálat, minden olyan regény megjelent magyarul, ami engem érdekel.

– Ha ma találnád ki Shaw-t, mennyiben lenne más?

Pontosan annyival lenne több és jobb a karaktere, mint amennyi különbség van az Ópiumkeringő első és utolsó kiadása közt a főhős tekintetében. Másrészt Shaw humora sokkal inkább a szerző élettapasztalatából táplálkozna, mint a fiatalkori cinizmusából.

– Miben más ma Fonyódi Tibor / Harrison Fawcett, mint húsz évvel ezelőtti énje?

Az előbb adtam meg a választ… Ja, ahogy Attila is mondta, nem a hun, hanem a másik, hogy szaporodik fogaim közt az idegen anyag… példának okáért ma már képes vagyok tíz oldal után letenni egy könyvet, ha nem tetszik. Ötven fölött a B-oldal forog, nincs ám sok ideje az embernek az olyan lektűr-merényletekre, hogy az „űrállomás a levegőbe repült”… Arra meg nem hivatkozhatok, hogy majd a következő életemben bepótolok mindent, mert újjászületvén lehet, hogy 160 évig csak egy kibaszott teáskanna leszek egy berlini mecsetben.

– Mi lesz Brett Shaw-val (vagy éppen a Mysterious Universe-szel) a következő húsz évben?

Ha nincs a tizenhárom éves szünet a Jó nap ez a halálra és a Hosszú út a trónig, bébi között, akkor nem kilenc Shaw-sztori lenne, hanem – lehet – tizenkilenc, tehát nem mondhatom azt, hogy az első húsz év az írásról szólt, nyilván lehettem volna sokkal aktívabb. Most hagyjuk, hogy milyen kreatív energiákat von el tőlem a forgatókönyvírás. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy az első húsz év az írásról szólt, a következő évek meg az eladásról. A kilenc Brett Shaw közel tucatnyi új kiadásban jelent meg eddig, a Hosszú út egy évvel a megjelenése után túl van az első utánnyomáson, szerződtem a második, puhafedeles kiadásra, évek alatt felépült egy komplett világ, amit szeretnék nemzetközi szinten is megmérettetni, horribile dictu most már nem csak forgatókönyvírással szeretnék sok pénzt keresni. Az ügynököm jelenleg egy torontói és egy baltimore-i kiadóval áll tárgyalásban, majd meglátjuk mire jut. Életem során legalább hat külföldi ajánlatot kaptam, egyedül a franciát fogadtam el (Le Chamane d’Attila, Pygmalion, Paris) Nézzük az alkotói oldalt! Vannak határozott elképzeléseim a folytatásról – lásd a sorolt címeket −, ha ezeknek az elképzeléseimnek és a kiadóm által kínált pénzügyi konstrukciónak lesz közös halmaza, akkor készül új Brett Shaw, komolyan tervezem például a Korona hatalma folytatását. Ha már szóba került a restancia: a Katedrális bukását (apokalipszisét) is meg kéne írnom, mert amíg ez a monumentális sztori nincs papíron, Szélesi sem tud tovább lépni a Bowmann-sorozatával.

Brett Shaw betöltötte a húszat

“…húsz évvel ezelőtt, 1998 január 26-án jelent meg az első Brett Shaw történet, a „Hogyan legyünk Sherlock Holmes?” a debreceni Cherubion Kiadó gondozásában… és indult Fonyódi Tibor/Harrison Fawcett írói pályafutása. A szerző további hét Shaw történettel jelentkezett 1998 és 2003 között, a sorozat tizenhárom év után folytatódott a „Hosszú út a trónig, bébi” c. regénnyel.” – emlékezett meg az évfordulóról Fonyódi Tibor hivatalos oldala.

Jelenleg is elérhető/megrendelhető kötetek a Tuan kiadó honlapján:

A korona hatalma
Ópiumkeringő 
Aranypiramis
Hosszú út a trónig, bébi

A MU szerzői 12. – Interjú Anthony Sheenarddal

A Mysterious Universe nagy világ, Dave Howard pedig kitartóan ostromolja interjúival a szerzőit, most éppen Szélesi Sándort.
A Nagy Bumm. A Teremtés. Az univerzum alaptörvényeinek megszületése. És mindennek közepén (kicsit balra, mert jobbra is kellett a hely) ott állt Anthony Sheenard, és azon tűnődött Harrison Fawcett társaságában, minek is nevezze. Végül, Nemes István agytrösztjének segítségével nevet kapott az univerzum: Mysterious Universe. És Ketchikan, a harmincadik század szülötte minden ismert információ alapján azon van, hogy ha már benne él, megnézze, mennyire statikus. Mert nem elég, ha egy világ létrejön, tesztelni is kell. Szélesi Sándor pedig alkotó ember lévén, minden segítséget megad ehhez.

DH: Pár rövid mondatban magadról azoknak, akik még nem ismernek!
AS: Író, forgatókönyvíró, szerkesztő, akinek a kedvenc színe a kék, és akinek most lép elő hobbijává a túrázás. Amúgy egy kényelmes figura, rá lehet mondani, hogy lusta-lustaság. Macskapárti. Naná. Szereti a teát, pár éve rászokott a kávéra, és kifejezetten Pepsi Max rajongó. Borban Cabernet Franc és Irsai Olivér. A vegetariánusokat a különcöknek kijáró tekintettel szemléli. Hisz a fejlődésben, de abban is, hogy nagyon nehéz az emberiséget előre lendíteni. Az ember alapvetően jó… Mondjuk, ebben inkább csak reménykedik. Ja, és szereti sci-fit és a mágikus realizmust. Írni is. Érdekes módon filmforgatókönyvekben meg a romantikus vígjátékot.

DH: Min dolgozol, mit írsz most, és hogyan jellemeznéd csupán három szóban (ha nagyon el akarod mondani, lehet több is)?
AS: Ebben a pillanatban adtam le egy urbán mesefantasy krimit, Bercel és a Margit híd trollja címen, amely Budapesten játszódik, napjainkban, és a főszereplője a Teve utcában a Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi főosztályán (gúnynevén a Meseőrségben) szolgálatot teljesítő egyetlen emberi nyomozó. Tóth Bercel hadnagy egy nagyon buta kis ügyet kap hétfő reggel, meg kell keresnie a Margit híd alól ellopott trollt. Ezzel szerdára felbolygatja az egész közéletet, szombatra pedig kiidegeli már azokat is, akik valamilyen fura oknál fogva kedvelik a kissé nyers, szókimondó stílusát… Jól szórakoztam írás közben magam is… A három szó pedig elhangzott: urbán mesefantasy krimi.

DH: Melyik általad teremtett karakternek kívánnál szebb életet és miért / MU-n kívül is lehet /?
AS: York Ketchikannek. Egyértelmű. Megérdemelné, hogy ne kerüljön mindig szembe a fél világgal, és valahol a galaxis egy csendes, békés pontján nyugodt életet éljen. Elég szörnyű gyermekkora volt, és bár látszólag jól kijött belőle, azért a következményektől, lelki tehertől nem tud megszabadulni. Tényleg csak látszólag könnyed és hülye, valahol legbelül azonban ez a „fejjel-a-falnak” mentalitás innen ered. Ebből következik, hogy nem is tud megszabadulni a végzetétől – arra van predesztinálva, hogy egész életében rárobbanjon a rossz fiúkra, vagy rossz lányokra… izé lényekre… Túl nagy az igazságérzete, és mindenbe beleüti az orrát. Szóval káosz jár a nyomában, és persze sok-sok fejvadász.
Mysterious Universe-n kívül? Hááát, nagyon sokszor voltam szemét a főszereplőimmel. De akinek elsősorban más véget kívánok, az David Whist, A beavatás szertartásának főszereplője. Aki olvasta a könyvet, az tudja, miért. Az az ironikus, hogy megtehetném, mert a Metropolis Media vezetője (a Galaktika adta ki a könyvet tíz éve kb.) nemrégen még biztatott is, hogy írjam át a regény végét. De nem lehet, átkozottul nem lehet megváltoztatni egy ember sorsát… még az írójának sem.

DH: Melyik nem általad teremtett karakterről írnál szívesen?
AS: Nincs ilyen. Köszönöm szépen, megvannak a magam hősei, gonoszai, szörnyetegei, szerencsés és szerencsétlen, boldog és tragikus alakjai. Ahogyan a múltban és a jelenben, aképpen a jövőben is. Éppen elég munka őket romlásba döntenem…

DH: Amikor éppen egy történetet írsz, mi a napi rutinod? Hogy illeszted az írást az életedbe?
AS: Az írás az életem (olvasom, hogy Fonyódi kolléga is ezt mondta). Ha éppen nem írok, akkor a sztori vagy a karakterek kerekednek ki a fejemben. Reggeli közben, túrázás közben, mosogatás közben, baráti borozás közben, társasjáték közben, mozizás közben… folytassam?

DH: Melyik három könyvet tudnád kiemelni az utóbbi pár évből, ami nagyon tetszett és hatással volt rád?
AS: Nagyon sok könyvet élveztem és tetszett, de ez a „hű basszus, ilyet én is…” ez inkább régebbre jellemző, nem tudom miért. Talán harminc megjelent könyv után, amikor az ember fejében még harminc van legalább, nagyon nehéz manapság már ilyenre ráakadni. Vagy lehet, hogy a kor teszi: fiatalon könnyebben bírt rajongani az ember különféle dolgokért. Mert régebbről vannak ilyen regények: Bogdán Istvántól az Őfelsége magánnyomozója olyan hatással volt rám több mint harminc éve, hogy most megírtam a nyomában a Meseőrséges sztorit. A Száz év magány is folyamatosan dolgozik bennem, és a magam története is megvan, ami megérdemelne egy hasonló kidolgozottságot és aurát. Azt pedig el szoktam mondani, hogy F. Tóth Benedek barátom Mellékhatás című kötetét olvasva kaptam kedvet A láthatatlan város megírásához. Mondjuk ez nem is volt olyan régen, csupán tíz éve.

DH: Melyik az a három könyv az utóbbi pár évből, ami csalódást okozott, vagy végig sem tudtál olvasni?
AS: Na, ez viszont fordítva változott az elmúlt években. Régen mindent végigolvastam, ma már annyira kevés az időm, hogy ami nem tetszik vagy rossznak ítélem meg, azt félbehagyom. Az egyik ilyen félbehagyott könyv Neal Gaiman és Michael Reaves Köztesvilág című regénye volt. Vékonyka kis könyv, de a feléig bírtam. Pedig Gaimant szeretem, de ez… khm méltatlan hozzá. Az ismertebbek közül a Da Vinci-kódot tudom említeni, amit letettem viszonylag gyorsan, mert borzasztó volt a stílusa. Más miatt ugyan, de mellettük még Bartók Imre A patkány éve című könyve áll félbehagyva a polcon, ami egyszerűen nem működik, ha sci-fiként olvasod. A kedvesemmel néha elvitatkozunk rajta, mert szerintem a szépirodalmi olvasat sem működik. Fura dolgok ezek…

DH: Mi a terved a jövő évre?
AS: Sok minden. Sok filmterven dolgoztam idén, remélem lesz, amelyik beérik. Van közte sci-fi kisjátékfilm, romantikus nagyjátékfilm, thriller, horror, de krimi-sorozat vagy éppen akció-sorozat is.
Emellett szeretném folytatni a Kincsem című regényt. Illetve szigorúan véve nem is folytatás lesz, hanem ugyanabban a korban játszódó történet, melynek főszereplői mellékszereplők voltak a Kincsem-ben. Konkrétan Festetics Tasziló romantikus szerelmi története lesz a korabeli, 1870-es évek változó európai viszonyai között. Emellett jó lenne befejezni a következő Mysterious Universe regényt, a Négykezes plazmára és energiavetőre című York Ketchikan-sztorit. Ez 400 ezer leütésnél félkészen áll vagy két éve. Ebben még javában dúl a gilleth-mutáns háború… szóval kronológiailag ez lenne a legeslegelső York-történet. És hát a Tóth Berceles, Meseőrséges világhoz is írnék egy új krimit, amely egyelőre a Bercel és a királygyilkosok munkacímen fut – a fejemben. És még sorolhatnám… A láthatatlan város második kötete is csak arra vár, hogy mély lélegzetet véve beleugorjak.

DH: Milyen kérdésre válaszolnál szívesen, amit még nem tettek fel neked interjún?
AS: Legyél kreatív, találd ki! 🙂

Ezt megkaptam; köszönöm szépen, hogy a rendelkezésemre álltál!

További interjúk:
A MU szerzői 11. – Interjú Harrison Fawcett-tel
A MU szerzői 10. – Interjú Böszörményi Gyulával
A MU szerzői 9. – Interjú Dwayne Hudsonnal
A MU szerzői 8. – Interjú I. M. Broddal
A MU szerzői 7. – Interjú Alex Gloverrel
A MU szerzői 6. – Interjú S. Ladislaw Cornelius-szal
A MU szerzői 5. – Interjú Andrew Fiddlerrel
A MU szerzői 4. – Interjú Mickey Longgal
A MU szerzői 3. – Interjú Gábriel B. Cobblerrel
A MU szerzői 2. – Interjú F. Tóth Benedekkel
A MU szerzői 1. – Interjú Patrick J. Morrisonnal

A MU szerzői 11. – Interjú Harrison Fawcett-tel

Fonyódi Tibor – Harrison Fawcett

A Mysterious Universe nagy világ, Dave Howard pedig interjúkkal ostromolta szerzőit.
A Nagy Bumm. A Teremtés. Az univerzum alaptörvényeinek megszületése. És mindennek közepén (kicsit jobbra, mert balra is kellett a hely) ott állt Harrison Fawcett, és azon tűnődött Anthony Sheenard társaságában, minek is nevezze. Legendák szólnak arról, miként is zajlott ez, egyszer majd azt is elmeséljük, töviről-hegyire.
Amikor megírta a Katedrális harcosait, még nem tudhatta, hogy ezzel egy több mint húsz éven át tartó regényfolyamot fakaszt, az idők elejétől az idők végezetéig. Minden szuperlatívusz megengedett. Bátorító és lelkesítő író, kiváló ember, és a kobe marha nagy rajongója.

DH: Pár rövid mondatban magadról azoknak, akik még nem ismernek!
HF: Regényíróként kezdtem (Katedrális, Brett Shaw-sorozat, Torda-trilógia) és forgatókönyvíróként folytattam. A regényírás ma már csak hobbi, amire sajnos egyre kevesebb az időm.

DH: Min dolgozol, mit írsz most, és hogy jellemeznéd csupán három szóban (ha nagyon el akarod mondani, lehet több is)?
HF: Három szóban nem lehet, legfeljebb három mondatban. Jelenleg egy tíz epizódból álló bűnügyi televíziós sorozat vezető írójaként dolgozom, a végeredmény 2018 januárjától látható a „még nem mondhatom meg, hogy melyik” csatornán. Novembertől a második világháború idején Budapesten játszódó nagyjátékfilmem forgatókönyvét fejlesztem tovább, ha Andy Vajna is így akarja. Mindeközben próbálom befejezni végre a Fokost, ami a Gold Booknál megjelenő Torda-trilógiám zárókötete.

DH: Melyik általad teremtett karakternek kívánnál szebb életet és miért?
HF: A Hosszú út a trónig, bébi Angela Clarksonjának, aki Perenelle Flamelként cirka hatszáz évet nyomott lett az európai kultúrkörben. Tervezem, hogy 2022-ig megírom a naplóját, amit – ezt Brett Shaw-tól tudjuk – vagy félezer évre titkosított a Katedrális a huszonnegyedik század elején. Már a borító is megvan. Gyakorlatilag kiadót keresek a műhöz, mert nem része a Mysterious Universe-nek, tehát nem a MU logó alatt jelenik meg.

DH: Melyik nem általad teremtett karakterről írnál szívesen?
HF: Walden Eshtarja Pandorájának kívánok szebb életet. A csaj halálosan szerelmes Vittoryába, de szerelme nem teljesedhet ki, mert a szerző „gonoszkodik”, de majd jól felhúzom magam agyilag és egészen váratlanul írok egy Eshtar fan fictiont Pandora főszereplésével, aztán mindenki jól megnézheti magát.

Harrison Fawcett és Anthony Sheenard

DH: Amikor éppen egy történetet írsz, mi a napi rutinod? Hogy illeszted az írást az életedbe?
HF: Az írás az életem. Megjegyzem ma már a második helyen áll és szigorúan egzisztenciális kérdés. Első a család és az is marad.

DH: Melyik három könyvet tudnád kiemelni az utóbbi pár évből, ami nagyon tetszett és hatással volt rád?
HF: Jonathan Littell: Jóakaratúak,
Szentkuthy Miklós: Szent Orpheus breviáriuma,
Michael Walden: Eshtar.

DH: Melyik az a három könyv az utóbbi pár évből, ami csalódást okozott, vagy végig sem tudtál olvasni?
HF: Ha elkezdek egy könyvet, azt végig is olvasom köszönhetően annak, hogy rutinból elég jó szűrök a fülszöveg és beleolvasás alapján. A saját zsánereimről: magyar sci-fit – pár általam favorizált szerző kivételével – már egyáltalán nem veszek a kezembe, ugyanígy vagyok a történelmi-regényekkel is.

DH: Mi a terved a jövő évre?
HF: Legalább gyártás-előkészítésig vinni a negyedik nagyjátékfilmemet, a januártól induló tv-sorozatom következő évada, a Fokos megjelenése a 2018-as Könyvhéten, és minimum kéziratban elolvasni Howard Leymannjának folytatását. Talán ezen a ponton érdemes beszélnem arról, hogy jövőre emlékezünk minden idők egyik legnagyobb magyar írója és üveggyöngyj-átékosa (aki érti, az érti) Szentkuthy Miklós halálának 30. évfordulójára, ezért elhatároztam, hogy 2018-ban a teljes életművét újraolvasom.

DH: Milyen kérdésre válaszolnál szívesen, amit még nem tettek fel neked interjún?
HF: Arra, hogy interjúért kapott tiszteletdíjamról adok-e számlát, vagy mehet számla nélkül.

Köszönöm szépen, hogy ingyen vállaltad! Emberséged és nagylelkűséged tiszteletre méltó!

További interjúk:
A MU szerzői 12. – Interjú Anthony Sheenarddal
A MU szerzői 10. – Interjú Böszörményi Gyulával
A MU szerzői 9. – Interjú Dwayne Hudsonnal
A MU szerzői 8. – Interjú I. M. Broddal
A MU szerzői 7. – Interjú Alex Gloverrel
A MU szerzői 6. – Interjú S. Ladislaw Cornelius-szal
A MU szerzői 5. – Interjú Andrew Fiddlerrel
A MU szerzői 4. – Interjú Mickey Longgal
A MU szerzői 3. – Interjú Gábriel B. Cobblerrel
A MU szerzői 2. – Interjú F. Tóth Benedekkel
A MU szerzői 1. – Interjú Patrick J. Morrisonnal

HAMAROSAN!!!
Megjelent