Bejegyzések az alábbi címkékkel: ‘2006’

MU találkozó, Velence, 2006. szeptember 9-10

Itt van a szeptember, tehát ismét megrendezésre kerül a Nagy Velencei MU Találkozó (NVMUT) Krisz jóvoltából.

A helyszín, a névből kiindulva (nVmut), természetesen ebben az évben is Velence lesz – nem az olasz, hanem a (szkíta, pártus) jó öreg magyari Velence. A találkozó szervezője és házigazdája idén is Mezey Krisztina alias Krisz lesz, aki egyébként szereti ha a második keresztnevén, Juditnak szólítjátok.

A buli koradélután (2-3 óra körül) kezdődik, de aki korábban szeretne lejönni, bátran megteheti. Aki Budapestről érkezik, a Déliben csípjen el egy személyvonatot Székesfehérvár felé, Kápolnásnyék után kell leszállni Velence állomáson.

Ha előre jelzitek az érkezés időpontját Velencére, nagy eséllyel kimegy valamelyik szervező elétek, így az eltévedés esélye nullára redukálódik.

Mivel a találkozó két napos, így természetesen joggal merül fel az ottalvás kérdése. A tavalyi NVMUT alapján bátran kijelenthetjük, hogy az ottalvás nem jelent problémát. Aki akar, az aludhat. Ágy viszont korlátozott számban áll rendelkezésre, ezért aki valóban aludni szeretne, az jelezze ezt a szervezők felé.

A főszervező kérése, hogy senki ne jöjjön éhesen, mindenkinek kötelező minimum 2-3 reggeli menü befalása a buli előtt.

Vacsora természetesen azért lesz, tervek szerint hangulatos grillezés várható időjárástól függetlenül.

Várható költségek:
– Italt belépő gyanánt feltétlenül hozzál magaddal. A társaságot ismerve néhány évnyi bortermés el fog fogyni, ezt természetesen illik saját költségből állni.

– Teljesárú vonatjegy Budapestről a MÁV információi alapján 468 forint – csak oda. Amennyiben nem akarsz odaköltözni, úgy számolni kell a hazaúttal is. A menetrendet itt nézhetitek meg.

– A grillezés költségei a buli helyszínén lesz megállapítva, részint a fogyasztás, részint résztvevők száma alapján.

A szervezőket az alábbi telefonszámon éred el, részvételedet feltétlenül hajnali fél kettő és negyed három között várják: 06-30-978-0091.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, és természetesen a MU minden alkotója.

Graal könyvek a Könyvhéten

A Graal könyvek kiadó – habár mindösszesen három kiadott könyvvel rendelkezik – képviseltette magát a Könyvhéten. A Timp kiadó és a Tuan kiadó pavilonjában, a Gerbeaud cukrászdával szemben volt megtalálható. Itt már kapni lehetett I. M. Brod könyvét, a Tüske a köröm alatt című regényt.

A Graal könyvek kiadó természetesen vitte magával a Mysterious Universe sorozat korábbi címeit is, illetve az SFportal.hu első kiadványát, az SF műhelyt. Ez a kis könyvecske a speculative fiction irodalom elméleti hátterével foglalkozik, és első számának írásaiban körbejárja a science-fiction és a fantasy fogalmát, kitekint az SF és a vallás kapcsolatára, illetve interjút közöl Kasztovszky Bélával és megemlékezik a közelmúltban elhunyt Stanislaw Lemről.

2006. március 31-én: Árnyak ébredése

A tizenhét éves Gin Bowman feltett szándéka, hogy űrfelderítő pilóta lesz, ezért is jelentkezett a hadseregbe. Fél év kiképzés után, mielőtt a Kissinger Űrállomáson működő Katonai Akadémiára kerülne, egy hónap szabadságot kap katonatársaival A 2384. év decemberét írják.

Bowman céltalanul járkál Chicago alsóvárosában, és már az első este belebotlik egy lányba. Annabeth még magányosabb, mint ő, és menekül valaki elől. A fiú tudja, mi az: menekülni. Az anyja paranoid volt, egész életében bujkált és városról városra rángatta gyermekét. Bowman felkarolja a lányt, és hamarosan rádöbbennek: az Államszövetségi Nyomozóiroda ügynökei vannak a nyomukban. Az is kiderül azonban, hogy nem Annabeth-et figyelik, hanem őt. A fiúnak újra kell gondolnia a gyermekkorát, az anyja paranoiájáról alkotott véleményét, és amikor elkezd az után kutatni, hogy ki volt az apja, rendkívüli tényre bukkan: valakik még a szüleinek az emlékét is kitörölték a celluláris anyagai közül és a korabeli a híradásokból… a hivatalos iratok pedig titkosítva lettek.

Bowmant és a lányt a sors Párizsba veti, és ott hirtelen bekerülnek a világ leggazdagabb és leghatalmasabb embereinek játszmájába.

Anthony Sheenard író, szerkesztő eddig két alkalommal kapta meg a legjobb magyar regénynek járó Zsoldos Péter díjat. Egyszer 1998-ban Városalapítók című regényéért, majd 2005-ben a Sötétség előtt című könyvéért, amely a Gin Bowman sorozat bevezető darabja volt. Az Árnyak ébredésében Bowman maga meséli el találkozását szülei emlékével és a Novus Ordo Seclorum hatalmasságaival.

Hamarosan nyomdába kerül az Árnyak ébredése

Hamarosan nyomdába kerül Anthony Sheenard Gin Bowman sorozatának második kötete, az Árnyak ébredése. A regény az első rész, a Sötétség előtt története után tizenhét évvel játszódik, 2384 decemberében, a Novus Ordo Seclorum végnapjaiban.

A kötet kiadója a Graal könyvek kiadó. Várható megjelenés: 2006. március 30.

Mysterious Universe alkotók az Átjáró Találkozásokon

2006. január 22-én a Millenáris Park Fogadójában a Kreatív Fantázia és Művészetek Közhasznú Egyesület illetve az SFportal.hu szervezésében megrendezésre került az “Írók, kiadók napja.” A rendezvényen jelen voltak a Mysterious Universe írói is.

A Graal kiadó képviseletében a színpadon az idei évi terveket Szélesi Sándor ismertette, a Fogadó Pódiumán pedig az írói műhely keretén belül Szélesi Sándor, Harrison Fawcett és Szalai-Kocsis Tamás beszélt az érdeklődőknek.


A rendezvény utáni Mysterious Universe találkozón megalakult a Kreatív Fantázia és Művészetek Egyesület Mysterious Universe Társasága is, mely innentől kezdve a sorozat hivatalos szervezetévé válik. Hamarosan bővebb információkat is adunk a társaságba való belépés feltételeiről, jogokról és juttatásokról.

A január 22-diki Átjáró Találkozások programja

Január 22-dikén, a Magyar Kultúra Napján, megszervezett írók, műhelyek, kiadók rendezvényen jelen lesznek a MU szerzői is: Anthony Sheenard, Harrison Fawcett, Böszörményi Gyula, I. M. Brod és Kevin H. Twelve is. A Mysterious Universe írói előadást is tartanak a Pódiumon, illetve hallhattok az idei tervekről.

Az, aki eljön, nem csupán velük találkozhat, hanem számos más íróval és kiadóval is. A helyszínen nyereményjáték is várja a látogatókat, ennek során a Mysterious Universe-es ismereteikről is bizonyságot tehetnek.

A rendezvény időpontja: 2006. január 22. (vasárnap) 13.00 órától
Helyszíne: Millenáris Park Fogadó
Bővebb információ írókról és kiadókról:

Programok – Nagyszínpad

13.00-13.10 Megnyitó
13.10-13.30 Az Agave bemutatkozása és tervei
13.30-13.50 A Beholder kiadó bemutatkozása és tervei
13.50-14.10 A Cherubion kiadó bemutatkozása és tervei
14.10-14.30 A Deltavision kiadó bemutatkozása és tervei
14.30-14.50 Galaktika Magazin
14.50-15.10 Graal könyvek kiadó bemutatkozása és tervei
15.10-15.30 Roham magazin bemutatkozása
15.30-15.50 Tuan kiadó bemutatkozása és tervei
15.50-17.40 SZÜNET
17.40-18.00 Játék eredményhirdetése

Közben író-olvasó találkozók, kiadói kiállítások és vásár és nyereményjátékok.

Pódium

13.30-14.15 Agave kiadó műfordítói (ea. Pék Zoltán, Totth Benedek)
14.15-15.00 Ammerúnia irodalmi műhely (ea. dr. Berke Szilárd)
15.00-15.45 Delta műhely (ea. Kleinheincz Csilla)
15.45-16.30 Galaktika magazin (ea. Németh Attila)
16.30-17.15 Mysterious Universe műhely (ea.Fonyódi Tibor és Szélesi Sándor)
17.15-18.00 Cohors Scriptorium (ea. Kleinheincz Csilla és Stöckert Gábor)

HAMAROSAN!!!
Megjelent