Anthony Sheenard – Szélesi Sándor

Önmagáról:

“Az élet véletlenszerű eseményei hajlamosak az égi tervszerűség látszatát kelteni. A legelső írásom, amely hétéves koromból datálódik (vers volt, hiszen a novella, kisregény, családregény még sok egy hétéves gyermeknek), a csillagokról szól. Kevéssel később egy nyári nyaraláson egy villámcsapás kis híján megölt, aztán pedig amikor ősszel a menzán a spenót láttán beájultam az asztal alá, az orvos megnyugtatta szüleimet: “nincs ennek a gyereknek semmi baja, csak túl élénk a fantáziája”. Ki tudja, mit láttam a tál mélyén?

Pár év múlva felhagytam az írással, így ígéretes meseírói pályafutásom negyedikes általános iskolás koromban félbeszakadt. Egyébként félelmetesen jó gyerek voltam hét éves koromig, majd rettentően rossz tizenegyig. Aztán megint csak jó és utána ismét rossz… (Most éppen nem tudom, melyik korszakomat élem: felnőttként ez nem annyira nyilvánvaló.) Felváltva akartam rendőr lenni, csillagász, régész és angyal… eddig egyik sem jött össze.

Tizennégy évesen véletlenül vettem kézbe a Galaktikát. Egy vándortáborban, valahol Szerencs környékén, esti tűz mellett beszélgettek róla páran. Véletlenül estem be rá egy évre a veszprémi sci-fi klubba is, ahol a Végső visszaszámlálást tuszkolta bele éppen az előadó a videóba – ekkor 1984-et írtunk. Az írást is látszólag véletlenül folytattam: egy gimnáziumi osztálytársnőm megjegyezte, hogy a barátja novellákat ír… Én miért ne, gondoltam magamban? A lány nem sokkal később dobta a barátját, ám én akkor már elköteleztem magam az írásnak.

Érdekes évek következtek: bármi lehetett volna belőlem az idegen nyelvű levelező ügyintézőtől kezdve hivatásos katonáig. Szerencsére egyik sem jött össze, és amikor már elhatároztam, hogy nem próbálkozom tovább humán vonalon (bár a katonaság csak fenntartásokkal tekinthető annak), hirtelen meglepetésként csapott le rám a hír: felvettek történelem-művelődésszervező szakra – a nyíregyházi főiskolára. A kollégiumi élmények nélkül sosem születhetett volna meg Városalapítók című regényem. Még zongorázni is majdnem megtanultam!

A főiskola után tanítottam középiskolában, tovább képeztem magam történelmi szinten, ami arra volt jó (a papíron túl), hogy rájöttem: semmi sem igaz, amit addig tanultam, és létezik mindig egy másik nézőpont. Aztán kiskereskedő lett belőlem, majd nagy is, és közben persze írtam (a Népszabadság újságírója szerint is kiskereskedőként írtam a Városalapítókat, amely 1997 legjobb magyar SF-regénye díjat kapott a megjelenés utáni évben). Aztán Veszprémből visszaköltöztem Nyíregyházára, majd Kaposvárra (szeretem a furcsa megközelítési módokat), és végül Pestre.

Kaposváron előbb oktatásszervező voltam, majd újságíró a helyi lapnál. Érdekesebbnél érdekesebb emberek, alakuló történelemszemlélet, és a sci-fi által megismert barátok irányítottak egészen a Mysterious Universe-ig. Elhallgathatnám persze, de nem teszem, hogy időközben felkeresett egy bőrkabátos figura, és egy budapesti kis étteremben mesélni kezdett a jövőről. Ekkor kedveltem meg a villányi Cabernet Sauvignont.

Pesten azután rengeteg dolog várt rám – többnyire munka. Elindítottunk egy ősmagyar legendáriumot (Fonyódi Tiborral), belevágtunk az Átjáró Magazinba (Michaleczky Péterrel és Németh Attilával), illetve hirtelen azt vettem észre, hogy filmeket találok ki és forgatókönyveket írok. Néha szeretném, ha kevesebb lenne a munka és több a vörös bor, s mellette a hangulatos beszélgetések, de akkor nyilván könyv lenne kevesebb…

A jó társasággal kezdhettünk bele az Átjáró Napok szervezésébe is, s már jó páron túl vagyunk. Az újság parkolópályára került két és fél év után, de a rendezvények folytatódtak a Millenárison még egy jó ideig.

2005 júliusában a Sötétség előtt című könyv, amely a Mysterious Universe egy komorabb oldalát jelenítette meg, Zsoldos Péter díjat kapott Salgótarjánban, mint az előző év legjobb SF-regénye. Egyszerre teher és egyszerre öröm: a második rész nagy munka elé állított. Aztán meg is jelent Árnyak ébredése cím alatt.

A Bowman-történetek után visszatértem Ketchikanhez, és napvilágot látott az Ellopni egy Chagallt. Utána kalandozások jöttek, leginkább a könyvkiadás birodalmába. De ez nem az én utam. Az elmúlt években belevágtam más tematikákba is: egy mágikus realista novelláskötet (A láthatatlan város), egy fantasysorozat (Dreamworld), klasszikus sci-fi… Belecseppentem a filmvilágba is, sorozatokat és nagyjátékfilmeket írok vagy csak találok ki. Van pár könyvötletem, amiket nagyon szeretnék megírni, de az elkezdett szériákat is illene lezárni, amiket elkezdtem.

Pár évvel Budapestre költözésem után, azt hiszem 2029 tájékán sikerült először időutazáson részt vennem. Vissza kellett jönnünk Yorkkal 2003 végére a Mysterious Universe újraindulásának időpontjára, hogy kitöröljük a honlap bemutatkozó oldaláról az időutazásra vonatkozó részt. Mert nem jó az, ha az ember (még ha író is és fikciónak tartják szavait) elárulja, h og y . . .”

Regények

Halálos tévedés (thriller, LAP-ICS 1996.)
Városalapítók (sci-fi, Cherubion 1997.)– Zsoldos Péter díj 1998.
A szerencse zsoldosai (fantasy, Cherubion 1997.)
Földfaló
(thriller, sci-fi, Cherubion 1998.)
Parázs-varázs (fantasy, Cherubion 1998.)
Egy ghoul vacsorája
(fantasy, Cherubion 1999.)
A holtak galaxisa
(sci-fi, Cherubion 1999.)
Az Excalibur keresése I. – A Fekete Sárkány Testvériség
(sci-fi, Cherubion 2000.)
Két tűz között (sci-fi, Cherubion 2000.)
Az Excalibur keresése II. – A Kard lovagjai
(sci-fi, Cherubion 2001.)
A démon szeme (thriller, Kalandor 2001.)
Vadásznak vadásza (
misztikus történelmi, Kalandor 2002.)
Tündérösvény
(misztikus történelmi, Kalandor 2002.)
A lelkek birodalma
(misztikus történelmi, Kalandor 2003.)
A hercegnő nyakéke (sci-fi, Inomi 2003.)
Liliom és vér (Héttenger fantasy, Deltavision 2004.)
Ellopni egy Chagallt
(sci-fi, Inomi 2004.)
Sötétség előtt (sci-fi, Inomi 2004.) – Zsoldos Péter díj 2005.
Árnyak ébredése (sci-fi, Graal 2005.)
A láthatatlan város (mágikus realista, Tuan 2007.)
A Főnix ébredése (Dreamworld fantasy,Tuan  2009.)
A beavatás szertartása (sci-fi, Metropolis Media 2009)
A sárkánypap álmai (Dreamworld sorozat, Tuan, 2010.)
Jumurdzsák gyűrűje (Pierrot forgatókönyvéből – Jonathan Hunt kalandok, Alexandra kiadó, 2011., 2012.)
Vadászat egy szimurgra (Mysterious Universe sorozat, sci-fi, Tuan, 2011.)
A holtak galaxisa (Mysterious Universe sorozat, sci-fi, második, bővített kiadás, Tuan, 2012.)
Szörnyeteg a hajtóműben (második, bővített kiadás, Libri, 2014.)
Csillagfényszövők (Főnix kiadó 2016.)
Pokolhurok (Pergamon kiadó, 2016.)
Sztálin, aki egyszer megmentette a világot (Erdős László ötletéből, SzS Kulturális Kiadó, 2016.)
Kincsem (Könyvmolyképző kiadó, 2017.)
Az Excalibur keresése I. – A Fekete Sárkány Testvériség (Mysterious Universe sorozat, Tuan kiadó, második kiadás 2017.)
Az Excalibur keresése II. – A Kard lovagjai (Mysterious Universe sorozat, Tuan kiadó, második kiadás 2018.)
Az ellopott troll – (Varázslények Ügyosztály 1., Metropolis Media, 2019.)

Egyéb könyvek

Hungary 360 – Panoráma körkép (történelmi háttér és képszövegek)
Magyarország fürdői 360 – Panoráma körkép (történelmi háttér és képszövegek)

Novellák

A bolygó sebe – Vega magazin, 1990. augusztus
Hallgass a megérzésre! – Vénusz magazin, 1990. október
Szép Heléna – Vénusz magazin, 1990. október
Hiba az egyenletben – Vega magazin, 1990. október
Felhő – Vega magazin, 1991. február
Legyen a kezed mindig tiszta! – Vénusz magazin, 1991. március
Démonlánc – LIDÉRCEK antológia (1995. Cherubion)
Mennyi az úthossz?… – Nexus, 1996. február
Sárkányröpte – SÁRKÁNYOK antológia (1996. Cherubion)
Hosszú útra összezárva – OZIRISZ ORSZÁGA antológia (1996. Cherubion)
Átverés – X-Magazin, 1996. december
Tolvajok – X-Magazin, 1997. január
Külsőfejtés – X-Magazin, 1997. február
Lázadás a Holdon – X-Magazin, 1997. április
Ellenszérum – X-Magazin, 1997. május
A gödör és a kívánság – DÉMONHERCEGNÕ antológia (1997. Cherubion)
Hullakeresők – TROLLVADÁSZOK antológia (1997. Cherubion)
Kézitusa – CSILLAGHAJÓK antológia (1997. Cherubion)
A törhetetlen kard – ELF MÁGIA antológia (1997. Cherubion)
Óriási vagyon – ELF MÁGIA antológia (1997. Cherubion)
Az Élet-effektus – AZ UNIVERZUM ÖRÖKÖSEI antológia (1997. Cherubion)
Őrtállók – X-Magazin 1997.
A császár bolondja – A GALAXIS CSÁSZÁRA antológia (1998. Cherubion)
Csak egy barbár – VADAK ÉS BARBÁROK antológia (1998. Cherubion)
A csonkolás művészete – ÓPIUMKERINGÕ antológia (1998. Cherubion)
Veszélyeztetett dimenziók – CSILLAGROBBANÁS antológia (1998. Cherubion)
Hogyan legyünk Brett Shaw? – TÜZÖZÖN antológia (1999. Cherubion)
Fogd és öld! – FEKETECSUKLYÁSOK antológia (1999.) Cherubion
York napsütése – A JESSA FÁTYLA antológia (1999. Cherubion)
A bérgyilkos halála – JÉGMÁGIA antológia (1999. Cherubion)
Hogyan foglalta el?… – BARBÁR POKOL antológia (2000. Cherubion)
Éjszakai fürdőzés – BARBÁR POKOL antológia (2000. Cherubion)
Misztériumjáték – ARANYPIRAMIS antológia(2000. Cherubion)
Gyerekes csíny – RIVÁLISOK antológia (2000. Cherubion)
Mi a nevük a ciklonoknak?… – Átjáró magazin, 2002. február
Határértékek – Magyar konyha, 2002. március
Hogyan készítsünk magunknak házi kedvenceket – Átjáró magazin, 2003. december
Dr. Jackill és Mr. Wyde – BIRODALMI OSZTAG antológia (2004. Inomi)
Valami élő – SF&F Átjáró Magazin, 2004. június
A szörnyszülött – REJTÉLYES TŰZ antológia (2004. Deltavision)
A kozmoszon átfűzött ember – HOLDUDVAR antológia (2005.)
Teknősök az országút szélén – Szefantor XVIII. (2005.)
Teremtő évek – Profiterol magazin 10. (2005.)
Mosolyszünet – AZ EVOLVENS KALÓZAI antológia (2005. Graal)
A Katedrális Őrzői – A KATEDRÁLIS ŐRZŐI antológia (2008. Tuan)

Novellák Szélesi Sándor néven

Veszteglő vonat – IDŐJELEK antológia (1992.)
Gyémántszív – Orion magazin és FÉNYHOZÓ antológia (1994.)
Rohammunka – KALANDOROK antológia (1995.)
A tengeri kígyó – BOSZORKÁNYOK antológia (1995.)
A lantos – DÉMONOK antológia (1995.)
Úttalan utakon – LIDÉRCEK antológia (1995.)
A tanítvány – HALÁLOSZTÓK antológia (1996.)
Szerepjáték – HOLTAK SEREGE antológia (1996.)
A bosszúálló – DÉMONHERCEGNÕ antológia (1997.)
Mosodás – X-Magazin, 1997. június
Dicséret – X-Magazin, 1997. július
A jövőlátó – VADAK ÉS BARBÁROK antológia (1998.)
Csillagnéző – AZ ALKONY KIRÁLYAI antológia (1998.)
Galileo
– Galaktika magazin (2006.) – Zsoldos Péter díj 2006.
Az egyik ajtón belépünk – Galaktika 198. (2006. szept., Metropolis Média)
Asbóth helikoptere – Galaktika 205. (2007. ápr., Metropolis Media)
Angyal a napban – Metagalaktika 9.5 (2007. május, Metropolis Média)
A Mars nincs is messze – Új Galaxis 12. (2008. Kódex)
Guberálók  – Galatika 209. (2007. aug., Metropolis Média)
Az időutazó nekrológja – 
Galaktika (Metropolis Media)
Egy gyűrű mind fölött  – Tűzvonalban könyvek (2008. Ringier kiadó Kft.)
Kovácsbéla népe
– Új Galaxis 14. (2009. Kódex)
Hogyan szabaduljunk meg önmagunktól – KÉTSZÁZADIK antológia (2009. Metropolis Media)
Vér és verejték
– Galaktika 228. (2009. márc., Metropolis Media) – Zsoldos Péter-díj, legjobb novella, 2009
Valóságból eltűnt –
Hipergalaktika (2009. Metropolis Media)
Egy lépés az örökkévalóság felé
– Metagalaktika 11. (2009. Metropolis Media) – Zsoldos Péter-díj, legjobb novella, 2010.
Hajnalodik – Galaktika 256. (2011. Metropolis Media)
Míg mozgok, van világ – Galaktika 265. (2012. Metropolis Media)– Zsoldos Péter-díj, legjobb novella, 2013
Soha többé napkelte – Galaktika 272. (2012. Metropolis Media)
Két üzenet, három töredék – Galaktika 285. (2013. Metropolis Media)
Holt idők, ha kísértenek – FALAK MÖGÖTT A VILÁG antológia (2014. Ad Astra kiadó)
Árnyék nélkül – NEMERE 70 antológia (2014. MASFITT)
Az élet-futás – Galaktika 297. (2014. Metropolis Media)
Sötétség – Galaktika 305. (2015. Metropolis Media)
A sarj – GFK 300. antológia (2016. Metropolis Media)
Az ezer ajtó háza – AJTÓK ÉS ÁTJÁRÓK antológia (2016. Főnix kiadó)
Ambrose Gwinnett Bierce irodalmi munkássága és elkerülhetetlen halála – Galaktika 316. (2016. július, Metropolis Media)
Hetedíziglen – ESŐ irodalmi lap (2017. nyár)
Csigaházak – Galaktika light (2017. október)
Karácsony Sinatrával – Galaktika 334. jan., (2018. Metropolis Media)
Hitler megkísértése  – Galaktika 338. május (2018. Metropolis Media)
Halál az égből  – ÉVSZÁZADOK ŐSVÉNYEIN antológia (2018. Historicum kiadó)
Menekülés egy tökéletes világból – Menekülés egy tökéletes világból (2018.)
Akali – ESŐ irodalmi lap (2019/1. tavasz)
Az Ave Mariát kattogó konvektor – ESŐ irodalmi lap (2019/1. tavasz)

HAMAROSAN!!!
Megjelent