A Mysterious Universe nagy világ, Dave Howard pedig kitartóan ostromolja interjúival a szerzőit, most éppen Szélesi Sándort.
A Nagy Bumm. A Teremtés. Az univerzum alaptörvényeinek megszületése. És mindennek közepén (kicsit balra, mert jobbra is kellett a hely) ott állt Anthony Sheenard, és azon tűnődött Harrison Fawcett társaságában, minek is nevezze. Végül, Nemes István agytrösztjének segítségével nevet kapott az univerzum: Mysterious Universe. És Ketchikan, a harmincadik század szülötte minden ismert információ alapján azon van, hogy ha már benne él, megnézze, mennyire statikus. Mert nem elég, ha egy világ létrejön, tesztelni is kell. Szélesi Sándor pedig alkotó ember lévén, minden segítséget megad ehhez.

DH: Pár rövid mondatban magadról azoknak, akik még nem ismernek!
AS: Író, forgatókönyvíró, szerkesztő, akinek a kedvenc színe a kék, és akinek most lép elő hobbijává a túrázás. Amúgy egy kényelmes figura, rá lehet mondani, hogy lusta-lustaság. Macskapárti. Naná. Szereti a teát, pár éve rászokott a kávéra, és kifejezetten Pepsi Max rajongó. Borban Cabernet Franc és Irsai Olivér. A vegetariánusokat a különcöknek kijáró tekintettel szemléli. Hisz a fejlődésben, de abban is, hogy nagyon nehéz az emberiséget előre lendíteni. Az ember alapvetően jó… Mondjuk, ebben inkább csak reménykedik. Ja, és szereti sci-fit és a mágikus realizmust. Írni is. Érdekes módon filmforgatókönyvekben meg a romantikus vígjátékot.

DH: Min dolgozol, mit írsz most, és hogyan jellemeznéd csupán három szóban (ha nagyon el akarod mondani, lehet több is)?
AS: Ebben a pillanatban adtam le egy urbán mesefantasy krimit, Bercel és a Margit híd trollja címen, amely Budapesten játszódik, napjainkban, és a főszereplője a Teve utcában a Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi főosztályán (gúnynevén a Meseőrségben) szolgálatot teljesítő egyetlen emberi nyomozó. Tóth Bercel hadnagy egy nagyon buta kis ügyet kap hétfő reggel, meg kell keresnie a Margit híd alól ellopott trollt. Ezzel szerdára felbolygatja az egész közéletet, szombatra pedig kiidegeli már azokat is, akik valamilyen fura oknál fogva kedvelik a kissé nyers, szókimondó stílusát… Jól szórakoztam írás közben magam is… A három szó pedig elhangzott: urbán mesefantasy krimi.

DH: Melyik általad teremtett karakternek kívánnál szebb életet és miért / MU-n kívül is lehet /?
AS: York Ketchikannek. Egyértelmű. Megérdemelné, hogy ne kerüljön mindig szembe a fél világgal, és valahol a galaxis egy csendes, békés pontján nyugodt életet éljen. Elég szörnyű gyermekkora volt, és bár látszólag jól kijött belőle, azért a következményektől, lelki tehertől nem tud megszabadulni. Tényleg csak látszólag könnyed és hülye, valahol legbelül azonban ez a „fejjel-a-falnak” mentalitás innen ered. Ebből következik, hogy nem is tud megszabadulni a végzetétől – arra van predesztinálva, hogy egész életében rárobbanjon a rossz fiúkra, vagy rossz lányokra… izé lényekre… Túl nagy az igazságérzete, és mindenbe beleüti az orrát. Szóval káosz jár a nyomában, és persze sok-sok fejvadász.
Mysterious Universe-n kívül? Hááát, nagyon sokszor voltam szemét a főszereplőimmel. De akinek elsősorban más véget kívánok, az David Whist, A beavatás szertartásának főszereplője. Aki olvasta a könyvet, az tudja, miért. Az az ironikus, hogy megtehetném, mert a Metropolis Media vezetője (a Galaktika adta ki a könyvet tíz éve kb.) nemrégen még biztatott is, hogy írjam át a regény végét. De nem lehet, átkozottul nem lehet megváltoztatni egy ember sorsát… még az írójának sem.

DH: Melyik nem általad teremtett karakterről írnál szívesen?
AS: Nincs ilyen. Köszönöm szépen, megvannak a magam hősei, gonoszai, szörnyetegei, szerencsés és szerencsétlen, boldog és tragikus alakjai. Ahogyan a múltban és a jelenben, aképpen a jövőben is. Éppen elég munka őket romlásba döntenem…

DH: Amikor éppen egy történetet írsz, mi a napi rutinod? Hogy illeszted az írást az életedbe?
AS: Az írás az életem (olvasom, hogy Fonyódi kolléga is ezt mondta). Ha éppen nem írok, akkor a sztori vagy a karakterek kerekednek ki a fejemben. Reggeli közben, túrázás közben, mosogatás közben, baráti borozás közben, társasjáték közben, mozizás közben… folytassam?

DH: Melyik három könyvet tudnád kiemelni az utóbbi pár évből, ami nagyon tetszett és hatással volt rád?
AS: Nagyon sok könyvet élveztem és tetszett, de ez a „hű basszus, ilyet én is…” ez inkább régebbre jellemző, nem tudom miért. Talán harminc megjelent könyv után, amikor az ember fejében még harminc van legalább, nagyon nehéz manapság már ilyenre ráakadni. Vagy lehet, hogy a kor teszi: fiatalon könnyebben bírt rajongani az ember különféle dolgokért. Mert régebbről vannak ilyen regények: Bogdán Istvántól az Őfelsége magánnyomozója olyan hatással volt rám több mint harminc éve, hogy most megírtam a nyomában a Meseőrséges sztorit. A Száz év magány is folyamatosan dolgozik bennem, és a magam története is megvan, ami megérdemelne egy hasonló kidolgozottságot és aurát. Azt pedig el szoktam mondani, hogy F. Tóth Benedek barátom Mellékhatás című kötetét olvasva kaptam kedvet A láthatatlan város megírásához. Mondjuk ez nem is volt olyan régen, csupán tíz éve.

DH: Melyik az a három könyv az utóbbi pár évből, ami csalódást okozott, vagy végig sem tudtál olvasni?
AS: Na, ez viszont fordítva változott az elmúlt években. Régen mindent végigolvastam, ma már annyira kevés az időm, hogy ami nem tetszik vagy rossznak ítélem meg, azt félbehagyom. Az egyik ilyen félbehagyott könyv Neal Gaiman és Michael Reaves Köztesvilág című regénye volt. Vékonyka kis könyv, de a feléig bírtam. Pedig Gaimant szeretem, de ez… khm méltatlan hozzá. Az ismertebbek közül a Da Vinci-kódot tudom említeni, amit letettem viszonylag gyorsan, mert borzasztó volt a stílusa. Más miatt ugyan, de mellettük még Bartók Imre A patkány éve című könyve áll félbehagyva a polcon, ami egyszerűen nem működik, ha sci-fiként olvasod. A kedvesemmel néha elvitatkozunk rajta, mert szerintem a szépirodalmi olvasat sem működik. Fura dolgok ezek…

DH: Mi a terved a jövő évre?
AS: Sok minden. Sok filmterven dolgoztam idén, remélem lesz, amelyik beérik. Van közte sci-fi kisjátékfilm, romantikus nagyjátékfilm, thriller, horror, de krimi-sorozat vagy éppen akció-sorozat is.
Emellett szeretném folytatni a Kincsem című regényt. Illetve szigorúan véve nem is folytatás lesz, hanem ugyanabban a korban játszódó történet, melynek főszereplői mellékszereplők voltak a Kincsem-ben. Konkrétan Festetics Tasziló romantikus szerelmi története lesz a korabeli, 1870-es évek változó európai viszonyai között. Emellett jó lenne befejezni a következő Mysterious Universe regényt, a Négykezes plazmára és energiavetőre című York Ketchikan-sztorit. Ez 400 ezer leütésnél félkészen áll vagy két éve. Ebben még javában dúl a gilleth-mutáns háború… szóval kronológiailag ez lenne a legeslegelső York-történet. És hát a Tóth Berceles, Meseőrséges világhoz is írnék egy új krimit, amely egyelőre a Bercel és a királygyilkosok munkacímen fut – a fejemben. És még sorolhatnám… A láthatatlan város második kötete is csak arra vár, hogy mély lélegzetet véve beleugorjak.

DH: Milyen kérdésre válaszolnál szívesen, amit még nem tettek fel neked interjún?
AS: Legyél kreatív, találd ki! 🙂

Ezt megkaptam; köszönöm szépen, hogy a rendelkezésemre álltál!

További interjúk:
A MU szerzői 11. – Interjú Harrison Fawcett-tel
A MU szerzői 10. – Interjú Böszörményi Gyulával
A MU szerzői 9. – Interjú Dwayne Hudsonnal
A MU szerzői 8. – Interjú I. M. Broddal
A MU szerzői 7. – Interjú Alex Gloverrel
A MU szerzői 6. – Interjú S. Ladislaw Cornelius-szal
A MU szerzői 5. – Interjú Andrew Fiddlerrel
A MU szerzői 4. – Interjú Mickey Longgal
A MU szerzői 3. – Interjú Gábriel B. Cobblerrel
A MU szerzői 2. – Interjú F. Tóth Benedekkel
A MU szerzői 1. – Interjú Patrick J. Morrisonnal