Böszörményi Gyula

Pályaelemzés az Delta Kvadránsban felfedezett, és Böszörményi Gyula néven lajstromozott humanoid életformáról (készítette Hétkilenced).

Tizenévesen merészelt először tollat (primitív íróeszköz – a Csillagflotta betiltotta, mivel folytonos rágcsálása károsította az agyállományt) ragadni, azóta folyamatosan publikál. Első novellája az Ifjúsági Magazinban jelent meg, 1982-ben (földi időszámítás szerint – tehát relatív). Számos lapnak „külsőzött” („külsőzni”: vagyis addig siránkozni, amíg végre kiadják), bár az írott sajtó művelése soha nem lelkesítette igazán.

Különböző publikációk, cikkek, glosszák, novellák:

Élet és Irodalom, Emberhalász, Debreceni Napló, Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin, Stetoskop (DOTE diáklap), Humanitás (MEOSZ lapja), Alanori Krónika (fantasy folyóirat), Átjáró Magazin (sci-fi és fantasy folyóirat), stb. 1997-ben beválogattak az ÉS legjobb novellistáit közlő antológiába. 2002-től a Magyar Hírlap rendszeresen közölte publicisztikáimat.

Önálló kötetek:

Kucó – kisregény, Mandátum Kiadó 1991,
Aids kommandó – regény, King Kiadó 1994,
Árnyéktalanok – fantasy regény, Cherubion Kiadó 1996,
Hullámok hátán – regény, Seneca Kiadó 1997,
A szerelem hatalma – regény, Seneca Kiadó 1998,
Kucó-Villamostangó – kisregények egy kötetben, Seneca Kiadó 1997,
Adjátok vissza a gyermekemet – regény, Halász és Fia Kiadó 1999,
Rúvel hegyi legenda – fantasy regény, Beholder Kiadó 2000,
A bolhedor lovagjai – fantasy regény, Beholder Kiadó 2001,
Gergő és az álomfogók – meseregény, Magyar Könyvklub 2002,
Kárhozottak háza – regény, Kalandor Kiadó 2003,
Dávid Király asszonya – regény, Magyar Könyvklub 2003,
Fiókszavak – esszékötet, Szabad Föld Kiadó 2003,
Gergő és a bűbájketrec – meseregény, Magyar Könyvklub 2003,
Gergő és a táltosviadal – meseregény, Magyar Könyvklub, 2004,
Gyerekasztrológia – népszerű ismeretterjesztés, Jonathan Miller Kiadó, 2004,
Ütközet a Meridim fölött – sci-fi, Inomi Kiadó, 2005,
Zsófi és az elnévtelenedett falu – Jonathan Miller Kiadó, 2005,
Zsófi és a boszorkánypláza – Jonathan Miller Kiadó, 2005,
Gergő és az álomvámpírok I. – Jonathan Miller Kiadó, 2005,
Rúvel hegyi legenda (felújítás) – Beholder Kiadó, 2005,
Kerekalma mesék (CD melléklettel-Alma zenekar) – Ciceró Könyvstúdió, 2005)
Az elveszett történet (Jonatán I.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2006
Gergő és az álomvámpírok II. – Könyvmolyképző Kiadó, 2006
Rontásűzők I. – Könyvmolyképző Kiadó, 2009
A Gutenberg lovagrend (Jonatán II.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2007
Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében (Monyákos I.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2007
9…8…7… (Rémálom könyvek I.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2007
A bolhedor lovagjai (felújítás) – Beholder kiadó, 2007
Zsófi és az ősboszorkány (Zsófi I, II újra, és Zsófi III.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2008
6…5…4… (Rémálom könyvek II.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Árnyvadászok (Jonatán III.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2008
Monyákos Tuba és a csatornalidércek (Monyákos II.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2009
Emberke színe – Csimota Könyvkiadó, 2009
3…2…1… (Rémálom könyvek III.) – Könyvmolyképző Kiadó, 2009
Mizu utazásra gondol – Pongrác Kiadó, 2010
EzoPara – Pongrác Kiadó, 2010 (Machó Zsófiával közösen)

Novellák antológiákban:

Birodalmi osztag – Birodalmi osztag, Inomi Kiadó, 2004,
A hipertér vándorai – Jó éjt, kapitány!, Goblin Kiadó, 2005,
Az evolvens kalózai – Vörös kendővel válladon, Graal Könyvek Kiadó, 2005,
Imák és kételyek könyve – Ima, Barrus Könyvkiadó Kft., 2005

Rádiós munkák:

„külsős íróként” a Magyar Rádió Gyermekosztálya – Miska bácsi levelesládája, és Szentmihályi Szabó Péter interaktív hangjátéksorozata.

Televíziós munkák:

Űrgammák – 160 részes tévésorozat forgatókönyvíróként, majd stroyline managereként, két éven át (1997-98); szakmai gyakorlatnak kiváló volt, még ha a végeredmény… nos, az nem az írókon múlt. Barátok közt produkció – mint skript-író (2000).

Színpadi munkák:

a Komédium Színház immár ötödik éve játssza Kucó c. monodrámámat Kálloy Molnár Péter szereplésével, Radó Gyula rendezésében. A darab 2003-tól havi négy előadással vendégszerepel a Szegedi Nemzeti Színházban is.
A Kucó-ból a Magyar Rádió hangjátékot is készített, amit azóta többször sugároztak Müller Péter Sziámi rendezésében, Kaszás Gergő színművész előadásában.

Egyéb munkák:

Az Appaloosa Corp. amerikai szoftver cég megbízásából az Ecco II. c. számítógépes játék szövegeit írtam.

Nem irodalmi munkák:

1986-ban megalapítottam a Mozgássérült Eszperantisták Levelező Körét, és két éven át vezettem (tudtommal ma is működik). 1989-ben elvállaltam az erdőkertesi Sci-fi és Fantasy Klub vezetését, a következő öt évben három nemzetközi rendezvényt szerveztünk. 1992-ben megalapítottam a Szertelenek nevű amatőr színjátszó csoportot, mellyel 1993-ban megnyertük a Nemzetközi Amatőrszínjátszó Fesztivált. 2003-ban feleségemmel, Cséplő Noémival megalapítottuk az Álomfogó Varázslat táv-bűbájosképző levelező iskolát gyerekeknek és felnőtteknek, melynek célja az általános műveltség, hagyományőrzés és olvasásra-nevelés elősegítése.

Díjak:

Körtemuzsika díj (az Év Legjobb Gyermekkönyve a gyerekek szavazatai alapján) a Gergő és az álomfogók-ért 2003-ban. IBBY díj (az Év Gyermekkönyve a Nemzetközi Gyermekkönykiadók Tanácsának [Zürich] döntése alapján) a Gergő könyvekért 2003-ban.

1990-ben a Magyar Televízió „Nagy Élet” címmel dokumentumfilmet forgatott velem [rendező: Gábor Péter], majd’ egy órában, melyet a németországi művész mozikban, mint „híradó-filmet” vetítettek. Azóta számos nyomtatott sajtó és televíziós interjú készült, felsorolásuk itt lehetetlen.

További információk a www.alomfogo.hu oldalon.

HAMAROSAN!!!
Megjelent