Bejegyzések az alábbi címkékkel: ‘Dwayne Hudson’
Új korszak, új hősök, új szerző: interjú Dwayne Hudsonnal
Hamarosan megjelenik, és már elő is rendelhető Dwayne Hudson, alias Valyon Tamás első Mysterious Universe regénye, A Júdás császár hagyatéka. Ebből az alkalomból Dave Howard megintejúvolta a szerzőt a facebook oldalán, mi pedig átvettük az interjút közlésre:
A mű címe: A Júdás császár hagyatéka. Mikor játszódik? Mit lehet tudni a korszakról?
Hudson: A Júdás a Mysterious Universe egy viszonylag elhanyagolt, éppen ezért még rengeteg titkot és felfedeznivalót rejtő korszakában, a Kolóniaháborúk korában játszódik. A korszak 2799-ben veszi kezdetét, és szerintem sokat elmondok azzal, ha elárulom, hogy a regény cselekménye pont ebben az évben zajlik.
Kinek a közreműködésével, kinek a szárnyi alatt készült a regény?
Hudson: Anthony Sheenard, azaz Szélesi Sándor volt az, akivel ebben a témában úgy-ahogy együttműködtem. Értsd ez alatt, hogy felvázoltam az elképzeléseimet, ő meg megmondta, mit felejtsek el. Igazából szoros együttműködésre nem volt szükség. Az MU-t elég jól ismerem, így tudtam, mi az, amit már használhatok, és mi az, amit még nem vagy már nem. Emellett a Júdás elég messze van a két legmeghatározóbb, leggazdagabb korszaktól, a Dominátustól és az Ezredvégtől, így azokba nem nagyon ütközök bele. A von Anstettenek már történelem, York Ketchikan meg még meg sem született. Az is nagy előny, hogy se a Felfedezések korában, se a gilleth-mutáns háborúk idején nincs még meghatározó mű, így nincs olyan regény, amihez közvetlen igazodnom kell. És magában a Kolóniháborúkban sincs még ilyen könyv, szóval egy igazán jó játszóteret találtam magamnak. Mondhatni, én találhatom ki, mi határozza meg ezt a korszakot.
Gondolom, akkor ez sok fejtörést okozott!? Merthogy a Kolóniaháborúk kezdetére már jócskán szétrajzott az emberiség a Galaxisban, és számtalan furcsábbnál-furcsább teremtménnyel, világgal találkozott, akik meghatározhatnak egyes szektorokat.
Hudson: Fejtörést inkább a technikai dolgok okoztak, mint a harcászati rendszerek és a fegyverek. Ott van ugye a híres-hírhedt Herden család. Brett Shaw idején még a Herden 70-es széria futott (73-tól 78-ig, ha jól emlékszem), York idejében a 90-es az elterjedt, sőt már létezik egy darab 101-es. A Herden meghatározó fegyver az MU-ban, nagyjából olyan, mint a fézer a Star Trekben, szóval mindenképpen szerepeltetni akartam egyet – meg azért is, mert imádom azt a fegyvert. Ezután kellett elgondolkodnom azon, hogy milyen számsort kapjon a régi/új Herden 100 évvel a 78-as után, és 150 évvel a 90-es széria előtt, és az mit tudhat.
Fajok tekintetében ebben a könyvben nem voltam gondban, mert a történet egy társadalmilag eléggé zárkózott naprendszerben, a Byzantium-rendszerben játszódik, ahol még polgárháború is dúl, így nem éppen egy turistaparadicsom. De azért itt is előfordul néhány ismert idegen lény, illetve él ott egy őshonos faj is. Ez a canis, ami beleillik a furcsábbnál-furcsább teremtmények sorába.
Mi volt a legnehezebb a regény írása közben?
Hudson: Hogy 1 millió leütés alá vigyem a regény hosszát. És ez nem vicc, tényleg nem volt egyszerű mutatvány, hat évembe és tizenkét változatba került. Emellett sok tekintetben maga az univerzum okozott kihívást. Az MU egy meglehetősen speciális és színes világ, ahol együtt létezik a mágia a szuperfejlett technológiával, ahol táltosok élnek az űrben, a kézifegyverek meg miniatürizált termonukleáris sorscsapások.
Én meg erre két véglet közé helyeztem be a könyvet. A Dominátusban a miszticizmus még háttérben van a fejlett technológiákhoz képest, míg az Ezredvég idején már nem meglepőek a gondolatolvasó biztonsági őrök vagy éppen az időutazás. És mindezt keresztezi a fejlődés. Szóval ki kellett találnom, hogy az ismert múlt és jövő között az én jelenemben adott dolgok hogyan festhetnek. Na meg néhány egyedi ötletet is próbáltam becsempészni. Úgyhogy a legnehezebb az volt, hogy egy ilyen színes világba megalkossak egy olyan érát, ami hitelesen következik az ismert múltból, és abból kinőhet az ismert jövő.
Milyen hatások közepette formálódott a regény története?
Hudson: Tudni kell, hogy a regény első változatát hat évvel ezelőtt írtam meg, akkoriban még az élet egy teljesen más területén dolgoztam. Nevezetesen vagyonőr voltam. Akkor utáltam, de ma már tanulságos kalandnak fogom fel, mert eme időszakomban nagyon érdekes emberekkel találkozhattam az élet minden területéről, olyanokkal is, akikről ha csak hallok, hát bizony teljesen mást gondoltam volna, és nem feltétlen hízelgőt. Igazából ekkor értettem meg, hogy az embereket nem szerencsés az alapján megítélni, amit látunk belőlük, vagy amit hallunk róluk. És ez a tapasztalat nagymértékben formálta a regény karaktereit.
Illetve nagy befolyással volt a regényre egy gyerekkori fogadalmam. Amikor ugyanis tizenkét évesen elhatároztam, hogy márpedig én író leszek, már tudtam, hogy az első regényemben lesz egy epikus űrcsata, és a politika központi szerepet fog játszani. A mai napig a kedvenc könyvem a Dűne, amivel akkoriban ismerkedtem meg, és a házak közötti intrikák miatt habarodtam bele. Emellett rajongok az űrhajókért, az űrcsatákért, én elsősorban ezek miatt lettem sci-fi rajongó gyerek fejjel. Szóval ezt a két elemet mindenképpen benne akartam tudni a Júdásban.
Mit mondhatsz el spoilerek nélkül a történetről?
Hudson: Azt, hogy másabb, mint az eddigi MU regények. Legalábbis én másnak érzem. A sztori több szálon fut, sok szereplőt mozgatok, és rengeteg benne a politikai machináció. Persze azért igyekeztem megtartani az MU jellegzetes motívumait is, mint az őrült lövöldözések, az epikus űrcsaták, az elképesztő technológiák és a misztikum, na meg az olyan kalandos pillanatok, mint például egy házfoglaló patkánymajommal vívott késpárbaj.
Milyen hatásai vannak a regény történéseinek a környező világra?
Hudson: Lángba borítok egy naprendszert és elindítok egy galaxist a totális háború útján. Szóval elég komoly hatásai vannak.
A cím A júdás császár hagyatéka. Valami nagy titkot leplezel le, ami ahogy mondani szokás, alapjaiban változtatja meg az ismert világról alkotott képünket, vagy pedig minden bonyodalom kiváltója lesz?
Hudson: Utóbbi, minden bonyodalom okozója. A szikra, ami aztán lángba borítja a galaxist.
Hogy jellemeznéd a regény stílusát?
Hudson: Átmenet a Dűne és a Star Wars között.
Mi a főszereplőd, vagy aki a leginkább a dolgok mögött áll igazi életcélja, és mi az az egy mondat, amivel indítana, ha valaki éppen meg akarná akadályozni a küldetésében?
Hudson: A dolgok mögött álló figura életcélját még egy darabig nem árulhatom el, mert az az egész Byzantium-sorozat meghatározó eleme. Majd a harmadik vagy a negyedik rész tájékán derülhet csak ki.
Főszereplőből három is akad, érthetően mindhármuknak más és más a célja, de egy közös nevező akad: mindhárman szeretnék, ha a rendszert fényévekről irányító oligarcháktól megszabadíthatnák a Byzantiumot. Persze mindegyikük más miatt és máshogy akarja elérni ezt, így hiába a közös cél, ellenségekké válnak.
Nézem a borítót. Ez egy meghatározó kép a regényből?
Hudson: Inkább úgy mondanám, hogy meghatározó hangulati kép. Rückert Levente nagyszerűen fogta meg a történet alapját képező politikai ármánykodást, a császári hatalom törékenységét és a szereplők egymáshoz fűződő, nem éppen bizalomra épülő kapcsolatát. A háttérben lévő aréna mégis jelzi, hogy azért ez nem egy politikai thriller, hanem egy epikus űropera.
Van-e valami rejtett mondanivalója a regénynek?
Hudson: Ha igen, akkor azt úgy elrejtettem, hogy én sem találom. Viccet félretéve, nem szándékoztam ilyesmit elrejteni, legalábbis nem tudatosan. Az alapvető célom egy szórakoztató regény összerakása volt, se több, se kevesebb. Van benne néhány általános igazság, mint például az, hogy „a tudás hatalom”, vagy, hogy „semmi sem fekete-fehér” meg „a zsarnokság rossz”, de semmi eget rengető.
És így az interjú végére el is fogyott a sör. Mit vársz most a legjobban? Hogy kezedbe foghasd végre a nyomdából frissen érkezett könyvet, vagy hogy befejezhesd a második részt?
Hudson: Hogy végre a kezembe foghassam a könyvet. Egyrészt tényleg sokat vártam rá, másrészt ezzel teljesül egy gyerekkori álom.
A folytatást még el is kéne kezdeni, mielőtt befejezem. Ugyan megírtam már belőle úgy harminc oldalt, de az elmúlt hat évben rájöttem, hogy az egészet ki lehet dobni a kukába, mert feleslegesek a sztori szempontjából. Szóval most megvárom, amíg megjelenik a Júdás, azt szépen megünneplem, utána pedig nekiállok a második résznek.
Jó munkát a továbbiakban, találkozzunk megjelenéskor is!
Hudson: Köszönöm, és alig várom!
Kategória: 
CÍmkék: 
A MU szerzői 9. – Interjú Dwayne Hudsonnal
Dwayne Hudson – Valyon Tamás
Dave Howard interjúsorozatának nagyobb lélegzetvételű darabja következik: a Mysterious Universe nagy világ, ámbár, úgy néz ki, hogy Dwayne Hudsonnak, aka Valyon Tamásnak sohasem lehet elég nagy. Minden alkalmat megragad, hogy tágítsa az univerzum határait. És ez nem is lenne baj, sőt, egy jó dolog. Ám minden bizonnyal ráférne egy jóérzésű szerkesztő, aki a válaszait megnyirbálná, terjedelmi okokra hivatkozva. Ez a kérdezz-felelek viszont megengedi, hogy addig beszéljen, amíg a tárhely tart. Még szerencse, hogy neki is kell levegőt vennie néha, elfáradnak az ujjai. Szóval, ismerjétek meg Valyon Tamást, akinek, ha a kvantummechanika törvényei igazak, még rengeteg novellája, regénye fog megjelenni ebben az univerzumban. És az összes többiben… és még létre is kell hoznia ezen felül pár létsíkot, mert… na jól van, mindjárt megértitek!
DH: Pár rövid mondatban magadról azoknak, akik még nem ismernek:
VT: Hogy mindig ezzel kell kezdeni, pedig ezt a részét szeretem a legkevésbé. /törölt mosolykarakter; a szerk./ Írjak magamról. /itt hosszabban ecsetelte a világ fájdalmait, töröltem; a szerk./ Na jó, egye fene. Valamikor réges-régen születtem, úgy harminckét évvel ezelőtt, pont péntek 13-án. A családnak szerencsés nap volt, a világ többi része meg még nem döntötte el.
A polgári nevem Valyon Tamás, de szerintem sokkal-sokkal kevesebben vannak azok, akik ezen a néven neveznek. Valahogy az ismerőseim és barátaim nagy hányada a Dzséjt névnél maradt, amit anno oviban találtam ki a játszótéren, amikor sztárvárszosat vagy sztártrekeset játszottunk (már akkor sem szerettem más karakterekkel foglalkozni, bár egy ideig csak azért is én voltam Kőjk kapitány). Aztán elkezdtem nicknévként használni fórumokon, majd az SFportalnál és a PC Gurunál is eme név alatt publikáltam, és így végül rajtam ragadt.
Dolgoztam már vagyonőrként, diszpécserként, portásként / ne haragudj, elsőre prostit olvastam; a szerk./, belekóstoltam a játékfejlesztésbe is, mostanában pedig újságírással keresem a kenyerem. Na meg persze néhanapján összedobok egy-egy novellát, olykor még regényt is, bár utóbbit sajnos még nem olvashattatok tőlem, de higgyétek el, nem rajtam múlik.
DH: Min dolgozol, mit írsz most, és hogy jellemeznéd csupán három szóban (ha nagyon el akarod mondani, lehet több is)?
VT: Jelenleg két regényen dolgozom, az egyik egy önálló űropera lesz, a másik pedig egy Mysterious Universe regény. Utóbbi A júdás császár hagyatéka folytatása, s bár még az sem jelent meg, nemrég noszogatni kezdtek, hogy írjam meg a második részét. Hogy három szóban hogyan jellemezném ezeket? Bitang jó történetek!
DH: Melyik általad teremtett karakternek kívánnál szebb életet és miért / MU-n kívül is lehet /?
VT: Jó kérdés… Hm… MU-n kívül talán az Északi fény című novellám főhősének kívánnék jobb életet, elvégre ő a környezetért harcolt, erre a Föld megmentésében pénzt látó oligarchák terroristává tették, csak mert nem egyezett a véleményük a módszerről. Ő egy jó ember, aki tényleg az egész életét azért adta, hogy jövőt biztosítson az emberiségnek, erre eléggé kibabráltam vele.
MU-n belül pedig A júdás császár hagyatéka egyik negatív szereplőjének, Chayyának kívánnék jobb életet, vagy legalább egy kevésbé szadista írót. Róla most még azért bővebben nem írhatok, nehogy már lelőjem a poént, de annyit azért elmondhatok, hogy a kedvenc karakterem a könyvben, imádtam írni, de szegénynek tényleg borzalmas életet adtam. És bár negatív karakter, Chayya sem rossz ember, csak bármi áron ki akar mászni abból a kulimászból, amibe belelöktem. Jobb életet érdemelne, na, csak pechére egy gonosz író álmodta meg.
Dwayne Hudson és Dave Howard
DH: Melyik nem általad teremtett karakterről írnál szívesen / MU-n kívül is lehet /?
VT: Senkiről. /és erről írt 1400 karaktert; a szerk./ Nagyobb volumenben semmiképpen, legfeljebb addig mennék el, hogy kisebb mellékszerepet vagy cameoszerepet kap. Teszem azt, ha írnék egy, a Dominátus végnapjaiban játszódó művet, abban lehet, hogy Brett Shaw feltűnne egy pillanatra, vagy kisebb szerepet kapna az apja, esetleg megjelenne IV. von Anstetten egy hologramon.
Alapvetően nem szeretek mások által teremtett karakterekkel dolgozni, mert ha nem tudok rájuk érezni, akkor azzal csak a karakternek ártok. Plusz egy jól megírt, komplex szereplőről sokan sokfélét gondolhatnak. Egy megkérdőjelezhető tettet én tarthatok helyesnek, és elvihetem a figurát egy hősies irányba, miközben mások szörnyeteget látnak benne. És ha az utóbbi csoportba tartozik a figura kitalálója is, akkor jön ám a nemulass.
Szóval számomra túl sok a macera mások karaktereivel, ezért jobb szeretek a saját szereplőimmel dolgozni, és ha esetleg valamikor mégis bevonom valaki más karakterét, akkor az sem kap nagy szerepet. Persze egyelőre ettől nem kell tartanom, mert még az MU-ban is olyan korszakot választottam, amiben talán egy-két novella és egy regény van. A kolóniaháborúk kora így úgyszólván az én személyes játszóteremmé válhat.
Viszont azt elárulhatom, hogy melyik univerzumokban írnék szívesen: Dűne, Térség, Metro 2033, Vaják, Mass Effect, Star Wars, Star Trek és Alien. Egyikben-másikban van is fan-fictionom, de ma már inkább csak elrettentő példaként mutatom meg őket.
DH: Amikor éppen egy történetet írsz, mi a napi rutinod? Hogy illeszted az írást az életedbe?
VT: Hadd válaszoljak a második kérdésre először: az életem az írás. Sokszor mondják rám, hogy grafomán vagyok, amiben talán van is valami, mert tényleg minden nap írok. Persze az igazsághoz hozzátartozik az, amit fent már említettem, vagyishogy online újságírással foglalkozom, napi szinten írok híreket a PC Guru Online-ra, heti egy-két cikkem is megjelenik ott vagy másutt. Szóval, mint látható, a munkám egyben a hobbim, úgyhogy az írás teljes mértékben része a mindennapi életemnek, a napi rutinomnak.
Ami a történetek írását illeti, na, az a problémásabb része. Sajnos az újságírás elég sok időt és, mondjuk így, írói energiát elszív. Eleve nincs igazán napi rutin, mert hol délelőtt, hol délután, hol egész nap híreket írok. Semmi fix… Sosem volt, amikor nem ezt csináltam, akkor sem volt olyan munkám, ami lehetővé tette volna bármiféle rutin kialakulását.
Szóval a fenti változatos menetrendbe iktatom be a cikkírást, plusz a többi projektemet (ezek szintén kapcsolódnak az íráshoz), és ennek a sornak a végén jön valahol a történetírás. Azonban mire ide eljutok, az már elég ad hoc megy, főleg az aktuális kedvemtől függ, hogy nekiállok-e valaminek. Mostanában próbálom hétvégén a regényeket tovább vinni, vagy novellát írni, de néha erre is nehéz rávenni magamat. Muszájból meg ugye nem lehet jó történetet fabrikálni.
DH: Melyik három könyvet tudnád kiemelni az utóbbi pár évből, ami nagyon tetszett és hatással volt rád?
VT: Akkor kezdésnek csalnék, mert a Térséget nevezném meg, ami ugye hat könyv, Amerikában decemberben jön a hetedik rész. Sok jót el tudok róla mondani, de igazán az fog meg benne, hogy minden könyv más. Az űropera köntös az azonos, de azon túl mindig más zsánert követ az írópáros. Az első egy krimi-horror, a második egy háborús-thriller, de van poszt-apokaliptikus és űrwestern irányvonal is.
A második (igen, második, nem nyolcadik) A marsi. Ez két okból hatott rám. Az egyik, hogy sikerült a fizikát, a matematikát, a kémiát és a biológiát számomra is élvezhetően tálalni. Ha anno Mark Watney lett volna a fizika, kémia vagy matektanárom, talán nem bukdácsoltam volna ezekből a tantárgyakból. A másik ok pedig az, hogy vidám, pozitív történet. Én imádom a happy endet, a színes-szagos történeteket, amikor nem kell azon aggódnom, hogy a kedvenc szereplőm talán meg sem éri a végét. Viszont herótom van attól a sok sötétségtől, ami mostanában mindenhonnan árad (és most csak a sötét történetekre, nem a sötét emberekre gondolok, bár őket sem szívlelem jobban…).
A harmadik regény pedig Az éhezők viadala záró epizódja, A kiválasztott (nem röhög!). Bár a fentiekkel ez szöges ellentétben áll, mert pont azzal hatott rám, hogy nem happy end a vége, sőt az egész történet eléggé komor. Az első két könyvet csak jó volt olvasni, de a harmadik rész végére teremtettek egy olyan helyzetet, amibe nagyon bele tudtam élni magam, és mivel ez a helyzet tragédiába torkollott (nem akarok spoilerezni, hátha van még valaki, aki nem ismeri a végét), hát hogy mondjam… Néhány napig élni sem volt sok kedvem.
DH: Melyik az a három könyv az utóbbi pár évből, ami csalódást okozott, vagy végig sem tudtál olvasni?
VT: Erre kapásból tudom a választ: A trónok harca. Háromszor álltam neki, kétszer még azelőtt, hogy elkezdtem volna a sorozatot nézni (azt úgy másfél, két éve kezdtem el), de sosem jutottam tovább pár fejezetnél. Rettenetesen untam. Ez azért érdekes, mert a sorozat viszont tetszik. Lehet fel kéne szívnom magamat és átvergődni… mit tudom én… a könyv első felén, de három próbálkozás már pont kettővel több, mint amennyit más könyveknek adni szoktam.
Bár nem pár éve, hanem úgy húsz éve olvastam, de könyvek terén az egyik legnagyobb csalódás volt számomra az Őslénypark (avagy Jurassic Park) folytatása, a Szörnyek szigete (avagy Az elveszett világ). Szeretem a Jurassic Park filmet (nyolc évesen láttam először és dínók vannak benne, naná, hogy imádtam), anno annak hatására olvastam el az Őslényparkot, ami szintén nagyon tetszett, máig az egyik kedvenc könyvem. Szóval epekedve vártam a folytatást filmen és könyvben egyaránt. A mozit imádtam, mi az hogy! De a könyv… Uh… Rém unalmas, rém zavaros, rémes. Pár évvel később Michael Crichton az egyik DVD extrán azt mondta, az első könyvnek csak az előkészületei tartottak nyolc évig, míg a folytatással mindössze nyolc hónapot foglalkozott. Látszik is a Szörnyek szigetén.
Harmadik könyvnek pedig a Metro 2034-et mondanám. Imádtam a Metro 2033-at, de a folytatását a mai napig nem fejeztem be. Lehet éppen rossz hangulatban találtam rá, vagy nem tudom, de unalmasnak, vontatottnak találtam, és valahogy a hangulata is nagyon másmilyen volt. A 2033-ban térképen lestem Artyom útját, érdekelt, mi vár rá a következő állomáson, de Hunter és Homérosz története nem tudott megragadni.
DH: Mi a terved a jövő évre?
VT: Kialszom magamat. Na jó, vicc volt, olyat majd nyugdíjasként csinálok, vagy akkor sem. Terveim között szerepel természetesen a második MU regényem befejezése. Most már kíváncsi vagyok, hogy mi lesz előbb: A júdás császár megjelenése, vagy a folytatás befejezése. Emellett persze a saját regényemet is be szeretném fejezni, illetve tervben van egy, a young adult könyvekhez közelebb álló sztori is. Aztán majd meglátjuk, mi jön össze. Tulajdonképpen nem vagyok az az előre tervező típus, inkább lesem a lehetőségeket, és lecsapok rájuk, ha elém sodródnak. És azt kell mondjam, csuda jó dolgokban vettem eddig részt ennek hála.
DH: Milyen kérdésre válaszolnál szívesen, amit még nem tettek fel neked interjún?
VT: Például ez a kérdés. Ezt még sosem kérdezték meg tőlem, úgyhogy erre szavazok. Vagy ez most már nem ér? 😀
Köszönöm szépen! Nincs valakinél egy online letölthető cataflam?
További interjúk:
A MU szerzői 12. – Interjú Anthony Sheenarddal
A MU szerzői 11. – Interjú Harrison Fawcett-tel
A MU szerzői 10. – Interjú Böszörményi Gyulával
A MU szerzői 8. – Interjú I. M. Broddal
A MU szerzői 7. – Interjú Alex Gloverrel
A MU szerzői 6. – Interjú S. Ladislaw Cornelius-szal
A MU szerzői 5. – Interjú Andrew Fiddlerrel
A MU szerzői 4. – Interjú Mickey Longgal
A MU szerzői 3. – Interjú Gábriel B. Cobblerrel
A MU szerzői 2. – Interjú F. Tóth Benedekkel
A MU szerzői 1. – Interjú Patrick J. Morrisonnal
