A sci-fi és fantasy kapcsolatát boncolgató cikket közölt kulturális mellékletében a január 24-i Népszabadság az Inomi Kiadó két – a Mysterious Universe és a MAGUS –szerkesztőjével és a kiadó tulajdonosával. A cikk három, egyenként két órás beszélgetésből született meg…

„Induljunk ki abból, hogy a Kheopsz-piramist az Atlantiszról elszármazó wrajkok építették…vagy a megairák.” (Harrison Fawcett: Aranypiramis)

– Furcsának tűnhet, hogy értelmes emberek kitalált nemzetek felépítésével töltik az idejüket. Bár szerintem ez semmivel sem bizarrabb, mint tizenegy egyforma ruhába öltözött embert bámulni, ahogy egy labda után rohangálnak, vagy órákon át körbe-körbehaladó autókat nyomon követni – vélekedik Alan O’Connor, aki négy és fél fantasy regény szerzője. (A fél ebből egy novellafűzért jelent.) Célja, hogy évente legalább egy könyve nyomdába kerüljön, hiszen várják a műfaj rajongói.

– Olyan számomra az írás, mintha rúgó lenne bennem – mondja. – Időnként összehúzódik, aztán kirobban. Az alkotást nagyon szeretem, de nem akarom, hogy munkává váljék, hiszen ez inkább szenvedély. Esténként, amikor hazamegyek, nem a tévét kapcsolom be vacsora után, hanem leülök írni.

O’Connor tehát nem főállásban mesél például egy kísértetvárosról, amelynek lakóit démonlovasok mészárolják le, két diplomája – orvos és közgazdász – három nyelvvizsgája és rendes kenyérkereső foglalkozása is van: jelenleg tanácsadó egy világcégnél. Civil „álneve” pedig: dr. Pálinkás Imre. Azt állítja, legjobb regényeit még mentősként alkotta, kihasználva a hívások közötti szüneteket. A történetek alapja olykor egy videoklip vagy újsághír, vagy álom, a konkrét cselekményt pedig buszon, villamoson találja ki, utazás közben, „odapörgetek fejben ahhoz a fejezethez, ahol éppen tartok, kibámulok az ablakon, és szabadon engedem a fantáziámat.”

„A bandzsító, bamba gladiátor állt mögötte, markában két gonosz kinézetű, szakállas fejszével. Felébredt. De ami azt illeti, ezúttal nem tűnt olyan bambának. Ráadásul egyáltalán nem bandzsított már.” (Alan O’Connor: Síró fém)

– Mondhatnám azt is, hétévesen írtam először sci-fit, mert már az első versem így kezdődött: „Amikor az első csillag az égre lép.” De ekkor még nem sejtettem persze, hogy felnőve tudományos-fantasztikus világokban, és furcsa lények között töltöm majd az időmet – mondja Anthony Sheenard alias Szélesi Sándor, aki történelemtanárként kezdte felnőtt életét, majd volt kisvállalkozó, és újságíró is. 1998-ban a Városalapítók című regénye elnyerte az év legjobb magyar sci-fi alkotása díjat. Magyarországon szerinte negyven vagy ötven félprofi science-fiction és fantasy szerző lehet, „amióta van számítógép, könnyű valami összedobni”, ám közülük jó, ha tízen írnak viszonylag rendszeresen regényeket is, és mindössze négyen-öten élnek kizárólag ilyen művek alkotásából. Ő az utóbbiak egyike.

„Maga nem ember kedvesem – mosolygott de Molay. – Ezt mindketten jól tudjuk. Hanem ízig-vérig meleki. A ritka született meleki nők egyike, látom az auráján…”(Anthony Sheenard: Misztériumjáték)
Tovább olvasom ezt a bejegyzést »