I. M. Brod és Odegnál Róbert európai díjas

A húsvétkor Kijevben megrendezett 28. Európai SF Konferencián (EuroCon) két díjat is hazahozott a magyar küldöttség. A Best Artist Odegnal Róbert lett, míg a tehetséges szerzők bátorítására létrehozott Encouragement Awardban Szalai-Kocsis Tamás részesült.

Idén az egykori Szovjetunió utódállamai taroltak, a legtöbb díjat (szám szerint négyet) az oroszok vihettek haza, egyet a litvánok, szintén egyet a lettek, és egyet a rendezvény házigazdái, az ukránok.

Hazánk képviselői (Németh Attila, a Galaktika irodalmi szerkesztője, valamint Miyazaki Jun, az Sfportal főszerkesztője) két díjat is elhoztak idén. Az Encouragment Awardot Szalai-Kocsis Tamásnak az Átjáró Magazinban, valamint a Mysterious Universe sorozatban megjelent novellái alapján ítélték oda az ESFS küldöttei.

A legjobb európai grafikusnak Odegnál Róbert bizonyult, science-fiction tematikájú munkái révén: a Mysterious Universe sorozat címlapfestményei éppúgy lenyűgözték a küldötteket, mint ahogy A Rév – A Hívó című, idén megjelent képregénye. A díjazottak nevében Miyazaki Jun vette át az okleveleket, valamint az emlékérmet, illetve kupát.

A hazai ünnepélyes átadásra az Átjáró Fesztivál nyitóünnepségén, június 9-én, pénteken, a Millenáris Park Teátrumában kerül sor.

Hozzászólások zárolva.

HAMAROSAN!!!
Megjelent